ÚJABB BRUTÁLIS, ÉRDI MÉSZÁROS LŐRINC SIKER! “Csak” a becsült összeg több, mint duplájáért, 8.6 milliárdért építik az érdi vágányt
2018. október 30. írta: BoldogÉ

ÚJABB BRUTÁLIS, ÉRDI MÉSZÁROS LŐRINC SIKER! “Csak” a becsült összeg több, mint duplájáért, 8.6 milliárdért építik az érdi vágányt

meszaros_lorinc_kiraly_dupla.jpg

Lassan már azt hittük “minden” készen van Érden, mert nem kaptunk hírt a napokban újabb sikerről helyben, amely a nemzet üzleti géniuszához köthető.

Aztán persze rá kellett jönnünk, hogy nem lehet mindennap nálunk nyerni, pihenni is kell neki. Természetesen megérkezett mostanra az újabb siker, amely a Mészáros Lőrinc-féle R-KORD Kft és a V-Híd Építő Zrt. tagjaiból álló VR 3040 Konzorcium Nemzeti Infrastuktúra Fejlesztő (NIF) által kiírt projekten született.

A projekt Érd – Érd alsó összekötő vágány és kapcsolódó létesítmények kivitelezésére kiírt tenderét jelenti, amely elérhető az Európai Közbeszerzési Értesítő mai számában.

Aztán elég csak ránézni a számokra, a két vállalat a becsült érték duplájáért vállalta a munkát, amiért figyelmesebb helyeken minimum páros lábbal kellene kirúgni a kiírókat.

A pályázat kiírói úgy gondolták 3,8 milliárd forintból remekül meg lehet ezt oldani, azonban Lőrinc komáék mondtak ennél egy sokkal nagyobb számot és mit ad isten ők gyóztek.  A nyertesek 8,6 milliárdért vállaltak a sínfektetést.

A szerződés mellékesen Érd állomás és az Érd-alsó közötti 1,35 kilométeres vasúti pálya megépítéséről szól, ami két vonalat, a 30a és a 40a vonalakat köti majd össze.

Vajon Simicskának csorog ilyenkor a nyála?

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr3414334069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása