A TEGNAPI TÖK MÉSZÁROS FARAGÓ VERSENY ! Jövőre ilyenkor már új polgármesterünk lesz?
2018. október 28. írta: Cseri Pali

A TEGNAPI TÖK MÉSZÁROS FARAGÓ VERSENY ! Jövőre ilyenkor már új polgármesterünk lesz?

T. Mészáros András és bandája megpróbálták ellehetetleníteni az évek óta népszerű TökFesztivált azzal, hogy horribilis területhasználati díjat róttak ki a szervezőkre, több mint 1 millió forintot. Ezért hirdette meg szervező csapat a szokásos közös tökfaragás helyett a "Töklámpás gyújtás a…

T.MÉSZÁROSÉK 80 MILLIÓT ADNAK AZ ÉRDI VÍZMŰNEK ADÓFORINTJAINKBÓL: közben persze védik is a Veolia mundérját
2018. október 27. írta: BoldogÉ

T.MÉSZÁROSÉK 80 MILLIÓT ADNAK AZ ÉRDI VÍZMŰNEK ADÓFORINTJAINKBÓL: közben persze védik is a Veolia mundérját

Nem semmi előterjesztést fogadott el legutóbbi ülésén a képviselő testület, amit maga T. Mészáros András nyújtott be a képviselő testületnek. Az érdi vízszolgáltató cég jelezte, hogy előzetes kalkulációk szerint az ivóvíz hatósági ára nem fedezi a költségeket, ezért dobjanak neki majd 80 millát.…

CSÜTÖRTÖKTŐL AZ ÉRDI BOLTOK IS CSAK AZ ÚJ EZRESEKET FOGADJÁK EL! A régieket csak beválthatja
2018. október 27. írta: BoldogÉ

CSÜTÖRTÖKTŐL AZ ÉRDI BOLTOK IS CSAK AZ ÚJ EZRESEKET FOGADJÁK EL! A régieket csak beválthatja

Idén március 1-től a készpénzes fizetéseink során már találkozhattunk a megújított 1000 forintos bankjegycímletekkel. A bankjegyek azon túl, hogy képi megjelenésükben megújultak, a biztonsági elemeiket tekintve is korszerűbbek lettek. A jelenleg forgalomban levő – 2017 előtt kibocsátott – régi…

KÉSZ ÁTVERÉS! Tartalékos katonaság: neked is évi 20 napot mondtak? Akkor megszívattak Érden is
2018. október 27. írta: Cseri Pali

KÉSZ ÁTVERÉS! Tartalékos katonaság: neked is évi 20 napot mondtak? Akkor megszívattak Érden is

A Magyar Honvédség nagyszabású toborzó kampányt épített a tartalékos (gyakorlatilag munka melletti, „másodállásos”) katonaság népszerűsítésére. Többen azért jelentkeztek, mert az ígéretek szerint évi 20 nap elfoglaltsággal jár, ami még a munkahely mellett is beleférhet. Az igazság azonban az, hogy a…

KATASZTRÓFA, 116 TELEPÜLÉSRŐL NEM TUDJÁK ELVINNI A HULLADÉKOT. Reméljük, Érdig nem ér el a káosz
2018. október 27. írta: Cseri Pali

KATASZTRÓFA, 116 TELEPÜLÉSRŐL NEM TUDJÁK ELVINNI A HULLADÉKOT. Reméljük, Érdig nem ér el a káosz

Hatalmas káosz van a szemétszállításban szinte az egész országban, ami ki tudja mikor ér el más megyéket is. Reménykedünk benne, hogy nálunk nem lesz gond, mert akkor jól megnézhetjük magunkat. Meg a szemetünket is Már megkapták az önkormányzatok az értesítőt, és a katasztrófavédelmet is bevonta a…

HAMAROSAN TÁVOLSÁG ALAPJÁN FOGNAK ÚTDÍJAT FIZETNI A TEHERKOCSIK! És a légszennyezettség miatt is fizetünk
2018. október 27. írta: Cseri Pali

HAMAROSAN TÁVOLSÁG ALAPJÁN FOGNAK ÚTDÍJAT FIZETNI A TEHERKOCSIK! És a légszennyezettség miatt is fizetünk

Az útdíjat a használat időtartama alapján kivető országoknak távolság alapú díjazásra kell átállniuk 2023-tól a nehézgépjárművek és a 2,4 tonnánál nehezebb teherautók, 2027-től pedig a kisteherautók és a minibuszok esetében - döntött az Európai Parlament (EP) csütörtökön. Az Európai Parlament…

A FUNDAMENTA NEM HAGYJA MAGÁT: Vonzóbbá tennék a lakástakarékpénztári konstrukciót
2018. október 26. írta: Cseri Pali

A FUNDAMENTA NEM HAGYJA MAGÁT: Vonzóbbá tennék a lakástakarékpénztári konstrukciót

Noha már több mint egy hete nem jár állami támogatás a lakástakarékpénztári szerződésekre, a konstrukció mégsem tűnt el a piacról, bár népszerűsége borítékolhatóan csökkenni fog. A Fundamenta mindenesetre lát jövőt a termékben - a Pénzcentrum megszerezte a hitelintézet legújabb, még bevezetés előtt…

Holnap gyújtson Ön is egy lámpást a TökFesztiválért Érden
2018. október 26. írta: Cseri Pali

Holnap gyújtson Ön is egy lámpást a TökFesztiválért Érden

Töklámpás gyújtás lesz a TökFesztiválért Érden október 27-én szombaton 19 órától 22 óráig. Mondanunk sem kell, hogy ez nemcsak a fesztiválról, hanem a szabadságról is szól. Nemrég írtunk róla, hogy T. Mészáros András nem támogatja az Érden már nagyon sok éve megrendezésre kerülő Tök Jó Fesztivált…

ÉRDEN IS VANNAK ILYEN “HORROR-AUTÓK?” A dermesztő rögvalóság, egyesek mivel furikáznak
2018. október 26. írta: Cseri Pali

ÉRDEN IS VANNAK ILYEN “HORROR-AUTÓK?” A dermesztő rögvalóság, egyesek mivel furikáznak

Aki látni szeretné a magyar rögvalóságot, nézze meg alaposan a képeket. Ilyen autók közlekednek a hazai utakon. A fotókat egy olvasó küldte a portál Facebook-oldalára, az ilyen képek rávilágítanak a hazai autóállomány elszomorító állapotára. Az ilyen fényképek segítenek értelmezni a száraz…

ÉRDEN IS “KOLBÁSZBÓL VAN A KERÍTÉS”: Elég szépen megemelkedett a fizikai dolgozók órabére
2018. október 26. írta: Cseri Pali

ÉRDEN IS “KOLBÁSZBÓL VAN A KERÍTÉS”: Elég szépen megemelkedett a fizikai dolgozók órabére

Az idei harmadik negyedévben 980 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatai alapján készült elemzése szerint, ez 14 százalékos emelkedés a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt…

süti beállítások módosítása