HŰTŐT, FAGYASZTÓT, MOSÓGÉPET VENNÉL ÉRDEN?! Le ne maradj, dolgozz előre az ingyenpénzért!
2018. november 01. írta: Cseri Pali

HŰTŐT, FAGYASZTÓT, MOSÓGÉPET VENNÉL ÉRDEN?! Le ne maradj, dolgozz előre az ingyenpénzért!

huto_1.jpg

Már kitölthető az az adatlap, amellyel indulni lehet a jövő hétfőn megnyíló háztartási nagygép csere pályázaton és amellyel 20-45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatást lehet nyerni energiatakarékos új mosógép, hűtőgép, vagy fagyasztó vásárlására.

Hétfő óta már be lehet lépni ügyfélkapus azonosítóval és jelszóval arra a felületre itt (a lakosságnak szóló résznél), ahol már ki lehet tölteni a pályázati adatlapot az Otthon Melege Program háztartási nagygép csere pályázatára.
A pályázat tehát még nem nyílt meg, azaz nem lehet még ténylegesen beadni a támogatási igényeket, de lehet már kicsit előre dolgozni és az is kedvező, hogy a bevitt adatokat el is lehet menteni a pályázati adatlapon, így amikor visszatér az ember, onnan tudja folytatni, ahol abbahagyta.
Így amikor majd jövő hétfőtől szakaszosan megnyílik a beadási lehetőség mindössze 4 óra intervallumra az ország egyes térségeiben (először Észak-Magyarországon, azaz Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében), akkor gyorsan le lehet csapni a támogatásra.

Mint korábban már beszámoltunk róla, Érdről november 19-én 10 órától 14 óráig lehet benyújtani a pályázatokat.

Három támogatási kategóriában 20-45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatást osztanak ki energiatakarékos hűtő, fagyasztó és mosógép cseréjére az Otthon Melege program novemberben újranyíló fordulójában, mivel az adófizetők a tavalyi pályázat 600 milliós eredeti keretét idén 2 milliárd forintra emelték.  Pályázni november 5. és 19. között kizárólag elektronikusan lehet majd és az egyes térségekben csak egy adott napon, mindössze 4 órán keresztül lehet majd benyújtani a támogatási kérelmeket.

Összesen országosan 2 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást osztanak ki, ami több mint háromszorosan a tavalyi induló keretösszegnek.

Három kategóriát különítenek el a program meghirdetésekor. Az A+ kategóriában háztartásonként 20 ezer forintra, az A++-ban 40 ezer forintra, az A+++ kategóriában pedig 45 ezer forint támogatásra lehet pályázni. Számítások szerint attól függően, hogy ezek közül milyen energiaosztályú berendezést választ egy család, évente akár 12-20 ezer forint megtakarítás is elérhető.

A pályázati kiírást és útmutatót már közzé tették a www.hgcs2017.nfsi.hu weboldalon. A pályázatokat régiónként eltérő időpontokban november 5. és 19. között lehet benyújtani, kizárólag elektronikusan, ügyfélkapun a rendelkezési keret kimerüléséig.

(mti/portfolio)

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr7514337913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása