MEDDIG BÍRNÁD LÁJKOK ÉS KOMMENTEK NÉLKÜL? Egyre jobban ki vagyunk szolgáltatva ennek Érden is
2018. november 07. írta: Cseri Pali

MEDDIG BÍRNÁD LÁJKOK ÉS KOMMENTEK NÉLKÜL? Egyre jobban ki vagyunk szolgáltatva ennek Érden is

telcsizok_nok_lapja.jpg

A kényszeres telefonozás már egy ideje szakmai vita tárgyát képezi, de míg egyes kutatók úgy vélik, hogy a közösségi média túlzott használata komoly függés kialakulásához vezethet, addig mások szerint ez csak felesleges ijesztgetés.

A digitális rácsavarodás mindenesetre egyre jobban megviseli az emberi kapcsolatokat. El tudja képzelni az életét lájkok és kommentek nélkül?

Ha szétnézek a tömegközlekedésen, tízből nyolcan a telefonjukat bújják, kávézókban, éttermekben és beszélgető társaságoknál is ugyanez a helyzet. Mindenhol szkrollozók, csetelők, képeket effektezők, lájkokat számolgatók, öt percenként Facebookot, Instagramot csekkolók.

A digitális rácsavarodás már egy ideje szakmai vita tárgyát képezi, de míg egyes kutatók úgy vélik, hogy a közösségi média túlzott használata épp olyan függés kialakulásához vezethet, mint például a kokain, addig mások szerint ez csak felesleges ijesztgetés.

Az se titok, hogy a szoftvertervezők tudatosan használják pszichológiai gyengeségeinket, sőt a szoftverfejlesztő cégek a legjobb viselkedéskutatókat alkalmazzák, hogy minél addiktívabb szoftvereket tervezhessenek.

Roboz Gabriella pszichológusként egyre sűrűbben találkozik a rendelésén aggódó szülőkkel, családtagokkal, házastársakkal, elhanyagolt partnerekkel, akik párjuk, családtagjuk állandó, kényszeres telefonozásáról számolnak be. A szakember szerint a hozzátartozók joggal érzik magukat elhanyagolva, ugyanis az állandó telefonon lógás elvon a valódi kapcsolatoktól, a beszélgetésektől, a közös programoktól. „Az érintett ott is van, és nincs is – fizikailag van csak jelen, a figyelme azonban másfelé fordul, ezért elérhetetlen. Érdeklődése beszűkül, durvább esetekben másfajta tevékenységeket (olvasást, mozgást, kirándulást, játékot, sportot, tanulást, házi munkát, iskolai feladatokat, egyéb kötelességeket, de még az evést és az alvást is sokszor) elhanyagol, személyes kapcsolatait nem ápolja, empátiás képességét elveszti. Ha el is szakítja a tekintetét a képernyőtől, ez csak pillanatokra történik meg, figyelme hullámzó, kapkodó, nem valódi odafigyelés és koncentráció. Kommunikációja – az élő, személyes – ugyanolyan lesz, mint amilyen a telefonon, csetelésnél folytat: rövid, felszínes mondatok, nincs mélység és átgondolás, szakadozott és töredékes lesz a gondolatáramlás is, a kommunikáció is” – magyarázza a pszichológus.

Egy hazai, 2017-es felmérés alapján, kiderült az is, hogy az Y és Z generáció tagjai egy nap átlagosan 3,1 órát töltenek internetezéssel, a legtöbbet – 3,4 órát – a legfiatalabb korcsoport, a 16-21 évesek vannak a világhálón. Az Y és Z generációsok első sorban a Facebookot, a Facebook Messengert és a YouTube-ot használják, főleg kapcsolattartási és tájékozódási céllal, a megkérdezettek 30 százaléka pedig, amint van néhány szabad perce, első dolga, hogy átfussa a közösségi oldalakat.

(hvg)

 

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr1714357825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása