AZ ÉRDI RENDŐRÖK ELKAPTÁK A ROBOGÓTOLVAJ TESTVÉRPÁRT! Batta és Budapest volt a célpont
2018. november 10. írta: BoldogÉ

AZ ÉRDI RENDŐRÖK ELKAPTÁK A ROBOGÓTOLVAJ TESTVÉRPÁRT! Batta és Budapest volt a célpont

robogo-erditolvajok-police-hu.jpg

Az Érdi Rendőrkapitányságon indult eljárás lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 19 éves és egy 20 éves százhalombattai férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint a testvérpár november 1. és 9. között Százhalombattáról négy robogót és egy kerékpárt lopott el, míg Budapest XI. kerületéből két robogót vitt el.

z érdi rendőrök a páros 20 éves tagját Százhalombatta külterületén a 6-os számú főúton érték tetten, amint éppen az egyik Budapest területéről ellopott robogóval közlekedett világítás és bukósisak használata nélkül november 9-én hajnalban. Ezt követően azonosították és Százhalombattán elfogták testvérét is, akivel a gyanú szerint több bűncselekményt közösen követett el a 20 éves férfi.

robogo-erditolvajok-01-police-hu.jpg

Az üggyel összefüggésben a rendőrök több lopott járművet megtaláltak és lefoglaltak, a két férfit pedig őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki.

Az érdi nyomozók vizsgálják, hogy a két férfi további bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható-e, jelen ügyben pedig kezdeményezték letartóztatásukat.

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr3714364181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.