NYÍLT KORMÁNYZATI BIZTATÁS A MÁSKÉNT GONDOLKODÓK MEGBÉLYEGZÉSÉRE! Most még csak az egyetemeken
2018. november 24. írta: BoldogÉ

NYÍLT KORMÁNYZATI BIZTATÁS A MÁSKÉNT GONDOLKODÓK MEGBÉLYEGZÉSÉRE! Most még csak az egyetemeken

besugo.jpg

Csütörtökön felhívás jelent meg a G. Fodor Gábor által szerkesztett, Habony Árpád tulajdonában lévő 888.hu oldalon, melyben arra kérik az egyetemistákat, hogy ha elegük van az egyetemükön zajló „kéretlen baloldali politizálásból”, akkor egy megadott emailcímen jelentsék fel tanáraikat.

A felhívás báját külön megadja, hogy az oldal főszerkesztője, G. Fodor Gábor nemrég még az ELTE jogi karán tanított, ahonnan azért kellett távoznia, mert az ELTE Etikai Testülete elmarasztalta, mert az általa szerkesztett lapban többek között szexuális segédeszközként hivatkoztak az egyik politikus feleségére, a 14 éves lányáról pedig azt írták, hogy

,,nem tudjuk eldönteni, hogy mi lesz rosszabb: ha apja politikai vagy anyja pornófotós nyomdokaiba lép majd a szépséges Nina, mindenesetre mi egyiket sem kívánjuk neki."  

Úgy tűnik immár az állampárt elérkezettnek látja az időt, hogy a régi bolsevik módszereket egyre keményebb formában visszahozza. A tanárok feljelentgetésének gesztusa Magyarországról legutóbb az államszocializmus időszakából lehet ismerős, de nemzetközi példákból látni, hogy a szélsőjobboldal több országban is rákapott.

Álljon itt pontosan, milyen felhívás volt a 888.hu oldalán:

“Eleged van az egyetemen zajló, kéretlen baloldali politizálásból az órákon? Úgy érzed, véleménye és igaza egyedül a liberális oktatódnak lehet? Ha igen, írd meg nekünk a velemeny@888.hu e-mail-címre és megfelelő forrásvédelem keretein belül közzétesszük történeted.”

Mi lesz a következő lépés?

Jelentsük fel a középiskolai tanárokat, aztán a munkahelyi kollégákat? Tényleg besúgók országát akarnak csinálni Magyarországból?

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8314390454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.