ELFOGTÁK AZ ÉRDI METRÓS GARÁZDÁT! Eljöttek érte az újbudai zsaruk
2018. december 02. írta: BoldogÉ

ELFOGTÁK AZ ÉRDI METRÓS GARÁZDÁT! Eljöttek érte az újbudai zsaruk

m4metro-bkk-hu_1.jpg

A budapesti, újbudai rendőrök Érden fogták el azt a férfit, aki a napokban garázdálkodott a 4-es metrón.

B. Gábor utazás közben két utast szidalmazott, majd az egyikük kezéből a mobiltelefont is megpróbálta kicsavarni. A rendelkezésre álló adatok szerint a 26 éves érdi B. Gábor november 24-én délután három óra előtt néhány perccel, Budapest XI. kerületében, a Bikás park és a Szent Gellért tér megállók között a 4-es metrón szóváltásba keveredett két utassal a náluk lévő, egy tüntetésen használt tábla miatt. A két utas közül egyikük a vitát telefonnal rögzítette, ezért azt a most elfogott férfi megpróbálta kicsavarni a kezéből.

A nyomozás eredményeként a rendőrök beazonosították B. Gábor érdi lakost, és még pénteken, azaz november 30-án délután Érden elfogták, majd azt követően előállították a XI. kerületi Rendőrkapitányságra.

A nyomozók a férfit garázdaság vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amely során B. Gábor beismerte a bűncselekmény elkövetését.

(police)

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr9014410060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2018.12.02. 14:20:11

bégabi egy fasz!

ja nem, csak egy fityesz savazó.
süti beállítások módosítása