AZ ÉRDI GÁNYÜGYI NÉPBIZTOS FIGYELMÉBE! Kőmíves Kelemen ólálkodik az Ürmös és Tárnok utca sarkán!
2018. december 08. írta: BoldogÉ

AZ ÉRDI GÁNYÜGYI NÉPBIZTOS FIGYELMÉBE! Kőmíves Kelemen ólálkodik az Ürmös és Tárnok utca sarkán!

tarnoki-urmos-01.jpg

Furcsa módon dolgoznak egyesek Érden: egyik nap megcsinálnak valamit, a másik nap pedig felszedik, szétbontják.

A fenti fotón  jól látszik a tegnap lebetonozott, ma pedig visszavésett - nagyon hangsúlyozva a vésett szót - szegélykő az Ürmös-Tárnoki utcák sarkán.

 

Ebben a kereszteződésben az ott lakók érzése szerint több, mint másfél éve folyik a gányolás, csoda (vagy talán szándékos), hogy az érdi gányügyi népbiztos még nem vette észre, nem tette szóvá, pedig tudjuk, hogy mennyire vehemens, ha például komoly építési tevékenységről van szó.

A munkát nem tudni éppen ki végzi, hiszen olvasóink találkoztak ott Euro Aszfalt-os és Magyar Aszfalt Kft-s parkoló autóval, de az is lehet a jól ismert Duna Aszfalt Kft a kivitelező, a háttérben az egyik kocsin mintha az ő logójuk lenne rajta. Persze az is lehet, hogy csak tanácsot adnak a szakembereik, hiszen itt már nagyon komoly a feladat. Még szerencse, hogy másnap reggelre leesett nekik, hogy nem lesz ez így jó, ezért rögtön fel is bontották, nem vártak vele napokat.

Persze az érthetetlen, hogy mit csinálnak már itt ennyi ideje, lehet hogy kemény órabérben vannak, azért nem sürgős nekik a dolog. Tavaly a csapadékvíz elvezetésével próbálkoztak, ami annyira jól sikerült, hogy a kereszteződés után lévő telkeken a nyári záporok idején térdig áll a víz!

tarnoki-urmos-02.jpg

Magáról az aktuális munkáról olvasónk annyit érzékelt, hogy folytatólagosan leszegélyeztek tegnap kábé a kereszteződés közepéig,  és ma jöttek rá hogy nem lehet tőle kifordulni a Tárnoki utcából jobbra, a Csaba utcába! Hát, ehhez a dilettantizmushoz csak gratulálni tudunk.

Úgy tűnik, mintha azt sem tudnák, merre volt a régi út nyomvonala, olyan régen fel van már bontva, de szerintünk még most sem tudják régóta összehozni a két út találkozását. Ez a kereszteződés már több mint egy éve járhatatlan, vajon direkt büntetik  ezzel az érdieket?

tarnoki-urmos-03.jpg

Önök örülnének, ha a saját kapubejárójukon napokig nem tudnának közlekedni? A képen látható bejáraton már harmadik napja nem tud beállni a tulajdonos a saját telkére. Azt ott létesített gödörbe pedig valamelyik nap egy hölgy hajtott bele véletlenül, úgy kellett kiemelni az autóját.

tarnoki-urmos-kitamasztottraklap.jpg

A végére hagytuk, mintegy “desszertként”, a raklapos ijesztgetés iskolapéldáját. Önök szerint jó ötlet a képen látható megoldás? Segítségül eláruljuk, hogy nem egyszer kötött ki az úton, veszélyes helyzetet teremtve.

Most már csak az a kérdés, hogy minek kell még megtörténnie, hogy kész legyen a kereszteződés?

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr2914460182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása