NEM TETSZIK A TÚLÓRA-KORBÁCS A VASUTASOKNAK: Üzentek Áder Jánosnak
2018. december 22. írta: Cseri Pali

NEM TETSZIK A TÚLÓRA-KORBÁCS A VASUTASOKNAK: Üzentek Áder Jánosnak

vasutas.jpg

Jobb bérekre, kevesebb túlórára és rugalmas nyugdíjrendszerre cserélnék be a vasúti dolgozók a kormánytól kapott karácsonyi ajándékot, a békés családi ünnepre időzített rabszolgatörvényt – írja közleményében a Vasutasok Szakszervezete. Ugyanis nem akarnak és nem is tudnak már többet dolgozni a már most is végtelenül leterhelt, az ünnepek idején is szolgálatot teljesítő emberek. A vasutasok most, még karácsony előtt szólnak: nem tetszik nekik a kormánytól kapott karácsonyi ajándék, ezért legkésőbb az ünnepek után becserélnék valami másra, például, megfelelő bérekre, kevesebb túlórára, létszámnövelésre, méltó munkakörülményekre, munkájuk elismerésére és az évekkel ezelőtt eltörölt korengedményes és korkedvezményes nyugdíj helyett ígért, de a mai napig nem teljesített rugalmas rendszer bevezetésére, valamint a menetkedvezmény végleges rendezésére - írja a VSZ felhívásában. Meleg János elnök szerint végtelenül nagy cinizmusra és a munkásemberek semmibe vételére vall, ahogy a kormány az ünnepre időzítve és tagjai álszent mosolyával kísérve átnyújtotta a magyar embereknek a karácsonyi adományát, a munka törvénykönyvébe becsomagolt korbácsot, amellyel a munkáltatók a végtelenségig hajszolhatják majd a dolgozóikat.

A szakszervezeti vezető elismeri, az elmúlt két évben megkezdődött az ágazatban a bérfelzárkóztatás, ám a VSZ korántsem elégedett az eddigiekkel, hiszen a hosszú évek alatt felhalmozott lemaradást nem tudta a tulajdonos és a munkáltató behozni. A szakszervezet ezért visszautasítja - nem először - az elrendelhető 400 óra "önkéntes" túlmunkát és annak az elszámolására hagyott hároméves keret lehetőségét tartalmazó változtatást.

A vasutasok biztos, hogy nem kértek ilyet, hiszen még ki sem heverték a 2012 óta elszenvedett számtalan hátrányos intézkedést, egyebek között a megszüntetett rugalmas nyugdíjrendszert, a már egyébként is megnövelt munkaidő hatásait, a munkaközi szünet kivételét a munkaidőből, a menetkedvezmény megvonását számos vasutastól-  jelentette ki az elnök.

Az emberek nem akarnak többet túlórázni, hiszen sokan a jelenlegibe is belerokkannak, sőt belehalnak. A törvény azért is veszélyes, mert alkotói jól tudják, a munkások többsége nem tudja eltartani a családját az alapfizetéséből, ezért túlórával pótol valamennyit a megélhetéshez. Mostantól azonban még ezt sem biztos, hogy meg tudják tenni, hiszen a nagy csapda, hogy a munkáltató ráér majd akár a 36 hónap utolsó napján kifizetni a túlmunkát.

Meleg János leszögezi: a vasutasok például olyan munkakörülményeket és alapbéreket kérnek - aktuálisan akár karácsonyi ajándékként -, amely újra vonzóvá tenné az ágazatot, s nem kellene a létszámhiány miatt egy embernek három másik munkáját is elvégeznie. A vasutasok éjjel, nappal, hétvégén és ünnepnapokon is dolgoznak - egyre többször az utasok bántalmazásainak is kitéve -, egyebek között karácsonykor is nekik köszönhetően kereshetik fel egymást az ország legtávolibb pontján élő családok. A VSZ határozottan tiltakozik a további kizsákmányolás ellen, ezért ahogy eddig, a jövőben is ott lesz minden tiltakozó megmozduláson, s amikor elérkezik az idő, mozgósítja az ágazatban dolgozókat egy egységes, nagy demonstrációra - idézi a közlemény Meleg Jánost.

(napi)

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr9014507698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása