ÉRDIEK! POLGÁROK!  Ha mi lennénk T. Mészáros Bandi, újévi köszöntőként ezt mondanánk!
2018. december 31. írta: Cseri Pali

ÉRDIEK! POLGÁROK! Ha mi lennénk T. Mészáros Bandi, újévi köszöntőként ezt mondanánk!

tmeszaros-tmeszaros.jpg

Kedves Érdi Polgárok, Kedves Vazalluskáim, Híveim!

Amikor az elmúlt egy évről beszélünk, tudnotok kell, hogy az érdi emberekben, bennetek, van némi szerénység és alázat, ezáltal a minden hazugságot eltűrés művészete, amit ilyen vészterhes időkben bizony gyakorolni kell. Muszáj volt néha füllenteni, de szigorúan csak a ti érdeketekben persze.

Gondoljatok bele, fel kellett zárkóznunk Európához, de csakis a migránsmentes részéhez, és ez nagy feladat. Ennek okán direkt nem építettük meg rendesen az érdi utakat, járdákat, beállókat. Nem azért, mert nem tartjuk fontosnak. Nem, drága barátaim, a migráns kémeket és ügynököket csaptuk be ezzel, hogy ne ostromolják városunkat. A migránsok már a spájzban vannak, képzeljétek el, ha szép utakon masíroznának Érdre, elvenni tőlünk a kereszténységet, a hitet.

Majd ha elmúlik a vész, még repülőtér is épül nálunk, sőt, de ez maradjon köztünk, genetikai kutatóbázis is lesz Érden. Nálunk fogják kifejleszteni a legdurvább fideszes prototípusát! És hát szerénységem lesz az alany.

Ez az év is küzdés éve volt! Na meg az ígérgetésé!

Tudjátok, milyen lelki teher az, mikor kiáll az ember a polgárok elé, mond valamit és tudja, hogy hazudni kell? Tudjátok, miféle lelki állóképesség kell hozzá? De véreim, ne feledjétek, ez is hozzátartozik a Gonosz elleni harchoz. Muszáj néha az elveink ellen cselekedni!

Azt hiszitek olyan jó érzés volt elvenni a csatornapénzetek? Hát nem, de nem tehettem mást, ha elindultunk egy úton, végig kell menni rajta, szemrebbenés és lelkifurdalás nélkül.

Mindezt azért, hogy Érd nemsokára a vazallusok központja legyen, ahová csak úgy áramlik a kormányzati tőke. Ezért is fogjuk az első jövő évi közgyűlésen érdi királlyá koronázni Mészáros Lőrincet! Az udvari bolond pozíciójára is van jelentkező bőven.

Szóval, hajrá érdiek! Boldog Új Évet és alázatot valamint szájzárat kívánok mindenkinek!

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8914525536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.