FEGYVERES RABLÁS TÖRÖKBÁLINTON: Félmillió forint a nyomravezetőnek
2018. december 31. írta: Cseri Pali

FEGYVERES RABLÁS TÖRÖKBÁLINTON: Félmillió forint a nyomravezetőnek

arablo_1.jpg

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást folytat csoportosan, fegyveresen elkövetett rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

Mint azt már mi is megírtuk, az ismeretlen elkövetők  június 11-én délután egy Törökbálinton lévő telephelyen hivatalos eljárást színlelve megállítottak egy járműszerelvényt, majd annak vezetőjét több millió forint értékű készpénz átadására kényszerítették.

A bűncselekményt elkövető három személyről felvétel áll rendelkezésre.  

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, illetve az elkövetők személyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hivatali munkaidőben tegyen bejelentést a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Rablási Alosztály 06-1/443-5120-as hívószámán, vagy hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységi-irányítási Központját a 06-1/236-2883-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 500.000 forint, azaz ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr914524796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása