CINIKUS MEGMENTÉS? Jövőre 600 ezer forintig adómentesen lehet foglalkoztatni kirúgott közszolgát Érden is
2018. október 25. írta: Cseri Pali

CINIKUS MEGMENTÉS? Jövőre 600 ezer forintig adómentesen lehet foglalkoztatni kirúgott közszolgát Érden is

De csak a 60. életévüket betöltötteket. A hamarosan sorra kerülő kormányzati létszámleépítés - amely a hivatalos álláspont szerint 2500 embert érint - kompenzációs csomagjának része, hogy az idősebb alkalmazottak foglalkoztatását a versenyszférában adókedvezménnyel segíti a kormány. A hét elején…

TÚL SOKAT KÉR A VOLÁNBUSZ AZ ÉRDI HELYI JÁRATOKÉRT! Eredménytelen lesz a pályázat
2018. október 24. írta: BoldogÉ

TÚL SOKAT KÉR A VOLÁNBUSZ AZ ÉRDI HELYI JÁRATOKÉRT! Eredménytelen lesz a pályázat

Következő, holnapi közgyűlésén fogja az érdi képviselőtestület tárgyalni a helyi közösségi közlekedéssel kapcsolatos pályázat eredményét. Nem történt meglepetés, mindössze a Volánbusz adott ajánlatot a helyi tömegközlekedés ellátására kiírt pályázat keretében, derül ki az önkormányzati…

EGY 18. SZÁZADI HAJÓ TÁRGYAI: Különleges leletegyüttes került elő a Dunából Érdnél
2018. október 24. írta: Cseri Pali

EGY 18. SZÁZADI HAJÓ TÁRGYAI: Különleges leletegyüttes került elő a Dunából Érdnél

Nagy mennyiségű pénzérmét, fegyvereket, használati tárgyak maradványait tárták fel a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) régészei az érdi Duna-parton; a leletegyüttes egy 18. század közepén elsüllyedt hajóról kerülhetett a folyóba. A fémkeresős hobbirégészek tevékenysége sokszor problémás a…

JÖN AZ ÉRDI NYUGDÍJAS-KÁNAÁN: Három hét alatt két nyugdíj érkezik, plusz a prémium
2018. október 24. írta: Cseri Pali

JÖN AZ ÉRDI NYUGDÍJAS-KÁNAÁN: Három hét alatt két nyugdíj érkezik, plusz a prémium

November közepe és december eleje között minden pénz megérkezik a számlákra. November közepe után elég gyorsan, már december legelején megkapják a következő nyugdíjukat a jogosultak - derül ki a Magyar Államkincstár utalási naptárjából. Vagyis három hét alatt két nyugdíj is megérkezik a számlákra,…

DRASZTIKUSAN DRÁGUL A GABONA: Mennyiért fogjuk venni a kenyeret Érden, 1000 forintért?
2018. október 24. írta: Cseri Pali

DRASZTIKUSAN DRÁGUL A GABONA: Mennyiért fogjuk venni a kenyeret Érden, 1000 forintért?

Az idén kisebb az őszi és a jövő tavaszi gabona tervezett vetésterülete is, mint tavaly ilyenkor volt, holott az étkezési búzát október elején 21, a takarmánybúzát pedig 26 százalékkal lehetett drágábban eladni, mint egy évvel ezelőtt - ismerteti a szerdai Világgazdaság az Agrárgazdasági…

AZ ORVOSOKNAK IS ELEGÜK VAN A KEGYETLENSÉGBŐL: Kiállnak a hajléktalanok mellett
2018. október 24. írta: Cseri Pali

AZ ORVOSOKNAK IS ELEGÜK VAN A KEGYETLENSÉGBŐL: Kiállnak a hajléktalanok mellett

Az ügyvédek után az orvosok is besokalltak és kiállnak a hajléktalanok mellett. Nyílt levelükben azt írják, hogy hajléktalanság kriminalizálása nem vezet sehová. “Mi, az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport tagjai nyílt levélben fordulunk a társadalomhoz, a kollégákhoz és a jogalkotóhoz. Orvosként…

1956 ÉRDI ELLENZÉKI ÜNNEPLÉSE! Legközelebb együtt ünnepeljük?
2018. október 23. írta: Cseri Pali

1956 ÉRDI ELLENZÉKI ÜNNEPLÉSE! Legközelebb együtt ünnepeljük?

Természetesen megemlékezett a Fidesz és hűbéresein kívüli közéleti világ is 1956-ról. Várható volt, hogy így alakul, hiszen már az október 6-i megemlékezésnél sem ünnepeltek az állampárt képviselőivel. Hosszabb okfejtés helyett álljon itt ellenzéki pártok idei megemlékezésén Csőzik László által…

A T. Mészáros-féle elvtársak a szokásos módon “ünnepelték” 1956-ot
2018. október 23. írta: Cseri Pali

A T. Mészáros-féle elvtársak a szokásos módon “ünnepelték” 1956-ot

És igen, majdnem az történt, amire gondoltam, semmi meglepetés, semmi kreatív szöveg, csak a szokásos klisék, nagyjából ez volt az érzésem T.Mészáros András ünnepi beszéde alatt. Végül egy kis meglepetés mégis ért, ugyanis leleplezte a pártját az érdi polgármester. “A KOMMUNISTÁK POLITIKAI…

A NAGY TESTVÉR SZEMEI: Hamarosan Érden is totális kamerás megfigyelés jöhet
2018. október 23. írta: Cseri Pali

A NAGY TESTVÉR SZEMEI: Hamarosan Érden is totális kamerás megfigyelés jöhet

Közös helyen gyűjtik és teszik lekérdezhetővé a bankok, a BKK, a közterület -felügyelet, a rendőrség, a Magyar Közút kameráinak felvételeit. A Nagy Testvérről szóló törvényjavaslatot Pintér Sándor már be is nyújtotta. Pintér Sándor belügyminiszter múlt pénteken nyújtotta be azt a…

VÁLTOZÁS: Januártól másik orvos gyógyítja a betegeket Érden a 16. számú háziorvosi körzetben
2018. október 23. írta: Cseri Pali

VÁLTOZÁS: Januártól másik orvos gyógyítja a betegeket Érden a 16. számú háziorvosi körzetben

Valószínűleg orvosváltás lesz januártól Érden a 16.  számú háziorvosi körzetben a Balaton úti rendelőben. A háziorvosi feladatokat e körzetben személyesen ellátó háziorvos dr. Könyves Klára bejelentette, hogy 2018. október 15-én a parxisát dr. Atzél Klára Júlia egyéni vállalkozó háziorvos részére…

süti beállítások módosítása