BRUTÁLISAN DRÁGULT A SZÉP-KÁRTYA ELFOGADÁSA: Így tuti, hogy kevesebb helyen lehet majd használni
2019. január 03. írta: Cseri Pali

BRUTÁLISAN DRÁGULT A SZÉP-KÁRTYA ELFOGADÁSA: Így tuti, hogy kevesebb helyen lehet majd használni

szepkartya_otp.jpg

Gyakorlatilag egyeduralkodóvá tették a cafeteria rendszerében a SZÉP-kártyát, de úgy tűnik, ezért máris benyújtotta a számlát a kormányzat. Nem a pihenőplasztikot használók, hanem az elfogadóhelyek kénytelenek jobban a zsebükbe nyúlni, de ez nyilvánvalóan nem maradhat hatástalan arra, hol lehet majd fizetni a SZÉP-kártyával.

Szinte közvetlenül szilveszter előtt jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely alaposan megdrágítja a SZÉP-kártyák elfogadását. A kártya kibocsátói által a szolgáltató részére felszámított költség tavaly még 1,5 százalék (plusz áfa) lehetett, mostantól azonban a plasztikpénz beváltása tranzakciónként legalább 12 forintba, de maximum a forgalom 3,6 százalékába kerül. Ezt a pluszt nem teljes egészében a bankok kapják. A jutalék felét a hitelintézeteknek fel kell ajánlaniuk a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítványnak.

Érdemes felidézni, hogy a bankkártyák elterjedtségének növelése céljából a kormányzat pályázatot hirdetett kereskedői terminálok (POS) telepítésére. A jelentkezőknek vállalniuk kellett, hogy a felszámított díjak nem haladhatják meg a bankkártyás fizetések egy százalékát. A minisztérium magyarázata szerint ugyanis a kisebb forgalmú üzletek ilyen kedvező feltételt nem tudnának kormányzati segítség nélkül elérni. Akkor tehát még tisztában voltak a minél csekélyebb mértékű elfogadói jutalék fontosságával.

A SZÉP-kártya helyzete persze – mondhatnák – egészen más. A cafeteriát röviden a „csak egy maradhat” mondattal jellemeztük az idei változásokról beszámoló cikkünkben. A jogalkotók ugyanis egyértelműen a SZÉP-kártyát igyekeztek privilegizált pozícióba hozni. Úgy tűnik, azért, hogy gyakorlatilag egyeduralkodóvá tették a béren kívüli juttatások között a pihenőplasztikot máris benyújtották a számlát.

Tavaly nem tudott nőni a forgalom

A szálláshelyek a KSH adatai szerint tavaly az első tíz hónap alatt nem egészen 18 milliárd forint értékben fogadtak el SZÉP-kártyát. Becslésünk szerint a teljes éves forgalom után több mint 300 millió forint jutalékot fizethettek a panziók és a szállodák a bankoknak. Ez az összeg az új szabály szerint már 730 millió forintra rúgna, amiből 365 millió landolhat a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány markában.

Évek óta átlagosan mintegy 2000 (a szám nyaranta a legmagasabb, az év első hónapjaiban pedig a legalacsonyabb) szálláshelyen lehet SZÉP-kártyával fizetni. Ennek még a tizedét sem érik el a közösségi szálláshelyek, illetve kempingek. Tavaly az első tíz hónapban a phenőplasztikot elfogadó szálláshelyek majdnem 42 százalékát adták a szállodák. A hotelek vélhetően a magasabb jutalékot is gond nélkül ki tudják fizetni (legfeljebb a szépkártyások a csúcsszezonban valahogy kevésbé találhatnak majd helyet maguknak), az olcsóbb szálláshelyek jobban megérzik majd a tehernövekedést.

Kérdés persze, hogy a forgalom növekedése mennyire jelent majd gyógyírt. A tavalyi év ezen a téren nem hozott valami fényes eredményt. Nyáron kifejezetten visszaesett a SZÉP-kártyás költésekből származó forgalom, de az első tíz hónap alatt is csak stagnálásra tudta feltornázni magát. Egy évvel korábban ugyanebben az időszakban még 7 százalékos volt a bővülés. Üzletági pletykák szerint részben ez indokolta a cafeteria „egyszerűsítését”, a SZÉP-kártya versenytársainak kiütését – 2019 január 1-jétől az Erzsébet-utalvány már nem rendelhető a forgalmazó karácsony előtt közzétett tájékoztatása szerint. Ha az intézkedés sikeres lesz (a dolgozók engedelmesen a pihenőplasztikra irányítják át a cafeteriájuk esetleg teljes összegét), akkor igazán nem jelenthet nagy gondot az emelt jutalék kifizetése. Legalábbis nagy valószínűséggel így gondolkodhatnak a jogalkotók.

(azénpénzem)

 

A fotó illusztráció

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8714531976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása