AKIK MOST KELNEK ÚTRA ÉRDRŐL! Nézzék meg mire számíthatnak
2019. január 05. írta: BoldogÉ

AKIK MOST KELNEK ÚTRA ÉRDRŐL! Nézzék meg mire számíthatnak

havazas.jpg

Már szinte az egész országban havazik, vagy szállingózik a hó, csak a nyugati határ mentén és a keleti országrészben vannak még elszórtan csapadékmentes területek - jelentette az Utinform reggel 7-kor

A gyorsforgalmi utak nagy része sónedves, azonban az M1-es autópálya komáromi szakaszán hókásás, illetve az M7-es autópálya balatonvilágosi és fonyódi útvonalán és az M6-os autópálya dunaújvárosi szakaszán havas, latyakos a burkolat. A fő- és mellékutakon az intenzív havazással érintett területeken télies útviszonyokra kell számítani. Ott az utak nagy része havas, hókásás, illetve Kisvárda és Nyíregyháza térségében a korábbi havazás nyomán még letaposott havas mellékúti szakaszok előfordulhatnak. A frissen lehullott hó mennyisége a legtöbb helyen 1-4 cm, de a Mecsekben és a Bakonyban elérheti a 5-10 cm-t is.

A látási viszonyok mindenütt kielégítőek.

Országszerte gyenge, vagy mérsékelt a légmozgás, Mohács térségében erősebb széllökésekre is lehet számítani.

A hőmérséklet -6 és +1 fok között változik.

Emlékeztetőül a ma estig szóló időjárás:

Többfelé várható havazás az esti órákig. A csapadék halmazállapota szombat reggelig döntően hó, majd nyugat felől elsősorban a Dunántúlon havas eső, vagy akár átmenetileg eső is lehet napközben. Síkvidéken a felszín közeli hőmérséklet várhatón a szombat délelőtti óráktól előbb a Dunántúlon, majd akár a középső országrészben egyre nagyobb területen 0 fok fölé emelkedhet, így a lehulló hó olvadni fog.

Összességében síkvidéken általában 5 cm körüli hómennyiség várható az országban. Síkvidéken a fővárosban, illetve az ország délkeleti harmadában nagyobb eséllyel ennél kevesebb valószínű. A magasabban fekvő hegyvidéki területeken 10 cm feletti hó is hullhat, ettől jelentősebben vastagabb tapadó hóra a Bakony magasabban fekvő részein van nagyobb esély.

Az északnyugati szelet a szombat délutáni, esti óráktól a Dunántúlon, elsősorban északnyugaton helyenként 60-65 km/h körüli széllökések kísérhetik. Szombat délutántól a Bakony magasabban fekvő részein hófúvás előfordulhat.

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr4514537432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.