MI LESZ AZ EDDIG TAO-BÓL VÍGAN MEGÉLŐ ÉRDI SPORTÁGAKKAL? Lehúzhatják a rolót, avagy az eddigi Tao-rendszer halott
2019. január 23. írta: Cseri Pali

MI LESZ AZ EDDIG TAO-BÓL VÍGAN MEGÉLŐ ÉRDI SPORTÁGAKKAL? Lehúzhatják a rolót, avagy az eddigi Tao-rendszer halott

tao_1.jpg

Orbán Viktor kormányfő egy tollvonással káoszt okozott a magyar sportban

A sport stratégiai ágazata az Orbán-kormánynak, és az adófizetők, azaz a mi nevünkben, úgy volt bőkezű, hogy nem kért semmilyen teljesítményt a milliárdokért.

  • Megvágta Orbán a sport támogatását, miért nincs jajveszékelés?
  • Elindultunk afelé, hogy lesz felelősség
  • Kiderült az is, hogy a tao közpénz, még ha sokáig tagadták is ezt
  • Fontosabb a beruházás, mint az utánpótlás nevelése
  • Felcsút azért valahogy mégis jól járt.

A 2019-es év első napján életbe lépő, december 27-én kihirdetett kormányrendelet alapvető változásokat hozott a látványsportágak társasági adóból finanszírozott támogatásában, azaz közismert nevén a tao-rendszerben. Az újdonságok közül eddig leginkább a következő támogatási időszakra vonatkozó 50 milliárd forintos korlát bevezetése kapott nyilvánosságot

ARRÓL A VÁLTOZÁSRÓL VISZONT MÉG NEM NAGYON VOLT SZÓ – PEDIG NYUGODTAN NEVEZHETJÜK JELENTŐSEBBNEK –, HOGY A KLASSZIKUS TAO-RENDSZER HALOTT.

Bár ezt eddig még senki sem vallotta be nyíltan, de a taózásként ismert támogatási formának vége, és vele együtt a kedvezményezett sportágak végtelen bőséget ígérő aranykorának is leáldozott.

A módosítások másik lényeges és mindeddig mélyen elhallgatott hozadéka, hogy nem csak a 2019-ben beadásra kerülő összes tao-programra fordítható támogatás mértékét szabták meg 50 milliárd forintban, avagy nagyjából az elmúlt években kialakult összeg felében.

A korábbi időszakokban benyújtott, jelenleg megvalósítás alatt álló programokra fordítható forrásokat ennél sokkal brutálisabban megnyirbálták, mindössze 40 milliárd forintban határozva meg a pályázók által 2019-ben begyűjthető adófelajánlások összegét.

Tekintve, hogy ez a korlátozás már a hat taós sportág 2018-ban elfogadott programjainak megvalósítását is veszélyezteti, sejthető, mennyi jut belőle a korábban induló és különböző megvalósítási fázisban járó beruházások befejezésére. Amire háromszor ennyi pénz sem biztos, hogy elég lenne. Hogy ezt a problémát miként tervezi megoldani a kormány, arról eddig még az ötletek színjén sem hallhattunk.

A teljes cikket ide kattintva olvashatják.

 

A fotó illusztráció

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr4014583734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása