EZT AZ ÉRDI GYEREKEKNEK IS LÁTNI KELL! Nyílt nap és járműparádé a Gyermekvasúton
2019. január 26. írta: BoldogÉ

EZT AZ ÉRDI GYEREKEKNEK IS LÁTNI KELL! Nyílt nap és járműparádé a Gyermekvasúton

legomozdony-sihuhu-com.jpg

Ezen a hétvégén, január 27-én vasárnap, nyílt napot tart a Gyermekvasút a Széchenyihegyi végállomáson. 10 és 16 óra között színes programokkal várjuk a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket.

A nyílt napra ellátogató gyerekek kipróbálhatják Széchenyihegy állomás vasúti berendezéseit. Így akár a legkisebbek is nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban. Az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, és az állomáson álló szalonkocsiban valódi vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit.

A nyílt nap alkalmával járműbemutatóval is várjuk az érdeklődőket Széchenyihegyen: kívül-belül meg lehet tekinteni a működő gőzmozdonyt, a 90 éves kis szalonkocsit, a teljes felújítás után idén télen ismét szolgálatba álló nagy szalonkocsit és egy hóekével felszerelt Mk45-ös dízelmozdonyt. Kiállítjuk a tavalyi tél nagy sztárját, a LEGO® külsőt viselő C50-es kismozdonyt.

címlap: shihuhu.com

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8314589440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása