ÉRDI MUNKAVÁLLALÓK, FOGADJÁTOK EL AZ ALACSONY BÉREKET! A kormány megvédi a magyar modellt?
2019. január 31. írta: Cseri Pali

ÉRDI MUNKAVÁLLALÓK, FOGADJÁTOK EL AZ ALACSONY BÉREKET! A kormány megvédi a magyar modellt?

parragh_6_0.jpg

Parragh László az Iparkamara elnökeként végigturnézta az audis-sztrájk idején a magyar nyilvánosságot, hogy nyilatkozataival megpróbálja elvenni a munkabeszüntetés élét. Hál’ istennek nem sikerült neki, csupán leleplezte magát és kormányát a “csempekirály.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László károsnak tartotta az Audi győri üzemében múlt csütörtök óta tartó sztrájkot, mert szerinte „rombolja” a Magyarországról alkotott kedvező befektetői képet.

A “szakember” túlzónak tartotta a győri szakszervezet követeléseit.

“Elszaladt velük a ló. A bérfelzárkóztatás pártján állok, de ezt csak megfelelő tempóval lehet végigvinni, nagy ugrásokkal nem, mivel ezt nem követi le a termelékenység és a hatékonyság.” – mutatott rá.

Kitért arra is, hogy a 8 százalékos minimálbér-emeléssel nem ért egyet, annak ugyanis két számjegyűnek kellene lennie, de szerinte ezt a piac úgyis ki fogja kényszeríteni.

A sztrájk következtében fellépő károkat a GDP-hez viszonyítva egyelőre ezrelékes nagyságrendűre becsüli, azt viszont kiemelte, hogy a munkabeszüntetés multiplikátor hatásaival is számolni kell. „Nincs autógyártás, nem készülnek motorok, a beszállítók termelése is leállt, ami problémát okoz a készletezésben, a finanszírozásban és a munkaerő foglalkoztatásában is” – sorolta. Most a megegyezés fényében láthatjuk, mennyire nem lett igaza, és lelepleződött a rosszindulatú politika is, amit Parragh folytat, hogy minél jobban le kell nyomni a dolgozók fejét, ha ők felemelnék. Ne felejtsük el, ő lett volna az egyik, aki erősíthette volna a győri sztrájkolók pozícióit.

Parragh kedd este az Echo TV-ben továbbvitte ezt az érvelést, és aláhúzta: nem tartja szerencsésnek az Audi-dolgozók sztrájkjának időzítését. Az iparkamara elnöke úgy fogalmazott: értelmetlen a németországi bérekhez hasonlítani a magyar béreket, hiszen a német cégek épp azért hozzák ide a termelést, mert itt nem német béreket kell fizetniük.

„Annak az oka, hogy a termelés részben Magyarországon van, lényegében abból indul, hogy a magyar bérek alacsonyabbak. Ezt el kell fogadni. Ez lehet, hogy nem tetszik, de még mindig jobb, mintha nem lenne itt ilyen típusú termelés” – mondta Parragh László.

Azt is hozzátette, szerinte a helyi vállalkozásoknak és itt élőknek sem jó a sztrájk, az összehasonlítást az itteni és nyugati bérek között pedig a vásárlóerő és nem a bérek nominális értéke alapján kell elvégezni.

Parragh ezzel érdemben újra elismerte, az Orbán-kormány gazdasági modellje azon alapszik, hogy alacsony bérekkel, jogaiktól megfosztott, kiszolgáltatott dolgozókkal, illetve alacsony adókkal és állami támogatással vonzza ide a külföldi befektetőket. Ez gyakorlatban állandósítja az ország „összeszerelő-műhely” jellegét.

Parragh annyira cinikus, hogy ő az egyik felelőse, hogy például a szakiskolákban leépítik a közismereti tárgyak oktatását.

Egy interjúban le is nyilatkozta: “Készséggel elismerem, ebben a kormánnyal tettestársak voltunk. Gondolatom lényege egyszerű: ha valaki szakács akar lenni, annak a szakács szakmát kell megtanulni. Az  Árpád-házi királyok családfáját fölösleges a diákkal magoltatni, a megoldáshoz közelítek. Tudnia kell, hogy a névsort pillanatok alatt kidobja a Wikipédia.”

És a végén álljon itt a névjegy, hogy jobban megismerhetjük azt, aki el akarja venni gyerekeinktől a tudás elsajátításának lehetőségét.

Parragh László 2000 óta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A Befolyás-barométer szerint 2016-ban Magyarország 22. legbefolyásosabb embere volt. A Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett. Először szórakoztatóelektronikai cikkekkel és háztartási gépekkel kereskedett, majd fürdőszoba-berendezéseket, főleg csempét árult. Az üzleti életben csempekirálynak is nevezték. A kilencvenes évek végén tönkrement, és felfüggesztette vállalkozói tevékenységét. Orbán Viktor gazdasági tanácsadó testületének tagja, kamarai elnöki pozícióját több kormány alatt sikeresen megtartotta.

Forrás: Mérce, 168óra,vg

A fotó illusztráció

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr5414599708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása