GYŰJTSÜNK BÁCS “TAKONY” PISTÁNAK FOGKRÉMRE! Takony és g*ci folyt ki tegnap a száján!
2019. február 01. írta: BoldogÉ

GYŰJTSÜNK BÁCS “TAKONY” PISTÁNAK FOGKRÉMRE! Takony és g*ci folyt ki tegnap a száján!

bacs-produkcio-erdtv.jpg 

Talán maga az ördög szállta meg, vagy egyszerűen csak elborulhatott Bács alpolgi agya, nem tudjuk. Lehet, hogy szimplán dührohamot kapott, esetleg sok volt a pálinka a közgyűlés előtt.

Pedig még el sem kezdődött a kampány. Ezek után el sem tudjuk képzelni, hogy mit fog alakítani akkor. Mintha egy mocskos szájú Bayer Zsótit hallottunk volna.

Mindez egy jelentéktelennek tűnő, az egyebek napirendi pont során.

Úgy érezhette, hogy eljött az ő produkciójának az ideje.

Mondandóját kifejezetten négy ellenzéki képviselőhöz címezte, külön kihangsúlyozta, hogy ebbe nem érti bele a Mi Hazánk mozgalom képviselőjét, gondoljuk Pulai Edinára értette, aki egyébként legutóbb Jobbikos volt, de már a Fideszt is megjárta.

Mondandóját erős felütéssel kezdte, ugyanis a maradék négy képviselőt rögtön úgy jellemezte, hogy ők egy “képmutató, álszent, aljas banda tagjai”

Ekkor már gondoltuk, hogy itt nem fog megállni, és igen, így folytatta

“Az, hogy szerencsétlen, nyomorult, rohadt kis proli, ez milyen felháborító ugye? Ettől fekvehány az egész balliberális sajtó.

Az, hogy bajszos szar, meg hogy geci az teljesen rendben van, ugye kedves képviselő asszony” - folytatta, mint egy toporzékoló óvodás. (Elnézést kérünk az ovisoktól).

Szerinte az ellenzék már a “csőcselék” szó hallatán egyből vonaglik a bíróságra - bármit is jelentsen ez.

“Ha viszont azt mondják, bűnöző, huligán, söpredék, akkor pedig örömükben vonaglanak” - próbált ellenpontot felállítani.

Aztán a cigányozást és zsidózást is megpróbálta szembeállítani, mondván ha a cigányokat akarja valaki agyonütni, akkor azon röhögnek az ellenzékiek, bezzeg ha a zsidókat akarják agyonütni, akkor azt is ilyen viccesnek találják? - Ekkor már kezdett teljesen kiteljesedni a tombolása. Már ekkor kicsit összekeveredett benne a világ, valószínűleg egy párhuzamos univerzummal, de folytatta.

Bács szerint az ellenzékiek csak két fajta kormányzást ismernek, a kommunizmust és a diktatúrát, habár lehet hogy ugyanaz nekik, ráadásul ha nincs kommunizmus, akkor az ellenzék diktatúrát kiált.

Bács alpolgi legszívesebben elküldené “az ellenzéki képviselőket hosszú időre Észak-Koreába vagy Fehéroroszország, ott megnézhetnék a kommunizmust, a diktatúrát vagy a kommunista diktatúrát.” Ezt egyébként sikerült ilyen frappáns szófordulattal előadnia. (Megmondhatná neki valaki, hogy gazdája elég jóban van a fehérorosz góréval.)

És aztán jött az ülés csúcspontja:

“az egész magát baloldalinak hazudó takonyszerű képződmény”, véleménye szerint egy képmutató, hazug, álszent banda”

Azért jó étvágyat is kívánt mindenkinek a napirend végén.

Mindeközben T. Mészáros András polgármester meg se mukkant, azt gondoljuk egyetértett vele.

Lehet, hogy közösen írták ezt a magasröptű szöveget, mit ne mondjuk, sikerült a pincébe lemenni vele.

Aki szeretne szörnyülködni, 2:12:30-t az alábbi videón megteheti:

címlap: ÉrdTV

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr4614602428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása