Váratlanul elhunyt – 2019. január 23-án –, életének 73. esztendejében Hancsovszki János fotóriporter, aranykoszorús fényképészmester, az Érd és Környéke Ipartestület alelnöke. Hamvasztás után búcsúztatása február 8-án 14 órakor lesz Érden, az Ercsi úti temetőben. Felejthetetlen barátunkról az érdi Festal Étteremben emlékezünk meg és búcsúzunk 15:10 órától.

Munkásságáról M. Nagy Péter által készített összefoglaló az életének jelentős eseményeit, állomásait rögzíti, amit megosztunk veletek, de nekünk ennél is többet jelentett, őszinte barátot, harcos vállalkozótársat, akinek segítségére mindig számíthattunk. Segített a kirándulások, bálok szervezésében, ott volt velünk a testvérvárosi kapcsolatok kialakításánál, aktívan politizált a vállalkozók érdekében. A szervezetért élt, halt, a kritikus észrevételeit sem rejtette véka alá, bátran vitába szállt közös céljaink elérésért. Kedves, segítőkész volt az emberekkel, vállalkozó társaival. Példás nagypapa, unokáit óvodába, iskolába edzésekre vitte, nagyon büszke volt rájuk. Kisiparosként tudta, hogy milyen fontos a családi összetartás és vállalkozóvá vált fiának is próbált segíteni a lehetőségei szerint. Halálával pótolhatatlan űrt hagyott az ipartestület életében, emlékeinkben őrizzük az általa készített fényképeken.

A döbbenettől szinte lehetetlen szavakat találni. Előveszem hát segítségül az éppen két esztendővel ezelőtti kiállításnak megnyitóján mondottakat: az 1980-as évek elején kezdtünk el együtt dolgozni, s lettünk barátok, számtalan alkalommal indultunk riportútra, szerkesztőként gondoztam a képeit, dolgoztunk már rég nem létező lapoknál, majd az együttműködés közel egy évtizeden át folytatódott az Érdi Újságnál.

Mára a barátság maradt – mondtam akkor.

De mi marad most? A fájdalmas hiány. És persze az emlékek, amelyek új értelmet nyernek, hiszen már csak azokon keresztül van velünk Hancsó, ahogy mindenki nevezte és ismerte. Tényleg, szinte mindenki ismerte, Érden biztosan, hiszen hozzá jártak igazolványképet csináltatni, filmet vásárolni és előhívatni. Közvetlen volt, folyton tréfálkozó, könnyen kapcsolatot teremtő, ezért nem csak ismerték, de szerették is.

Ő is szerette az embereket, ez vonzhatta a fotóriporteri pályához attól a pillanattól kezdve, hogy megtanult fényképezni. Számtalanszor voltam a tanúja, hogy pillanatok alatt teremtett kapcsolatot a riportalanyokkal, akik ettől azonnal természetesen viselkedtek kamerája előtt, mindegy volt, hogy a búzatábla szélén megszólított traktorosról, a téeszelnökről, esztergályosról, gyárigazgatóról vagy politikusról volt szó.

Fotóriporterként naponta járta megyét Nagykőröstől Vácig, Abonytól Szigetszentmiklósig, évente mintegy 30 000 kilométert autózott, ismert minden települést, nagy üzemekben és kis műhelyekben, földeken, sportpályákon, a Parlamentben fényképezett – két évtized alatt mintegy 25 000 felvétele jelent meg. Megörökítette olyan emblematikus üzemek dolgozóit, mint a Csepel Autógyár, a váci FORTE vagy a nagykőrösi konzervgyár. De felvételek sokasága őrzi a földművelő munkásokat, a vályogvetőket és kosárfonókat, ahogy a borbélyokat, a kádárokat, papírmerítőket – és Érdet és az érdi embereket.

Mert Érd volt az igaz élettere, a település, ahol pici gyerekkora óta élt. Ahol maszekként üzletet nyitott, amikor ez korántsem volt mindennapos. Itt lett szenvedélyes horgász, autójában mindig ott volt a felszerelés. Ez a város, ahol fotóriporterré vált, hiszen a Pest Megyei Hírlap érdi mellékletében jelentek meg első felvételei. Megörökítette a település fejlődésének minden fontos pillanatát, ezeket a kortörténeti dokumentumnak számító fotókat az Érdi képek című albuma és hallatlanul gazdag archívuma őrzi.

Vállalkozóként szinte mindenki ismerte a városban, de egész Pest megyében is, hiszen aktív szerepet vállalt az érdekvédelmi szervezetekben, tagja volt és több mint 20 évig alelnöke az Érd és Környéke Ipartestületnek, tagja volt a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségének (1996–2002), dolgozott a szűkebb szakma szervezetében, a Magyar Fényképész Ipartestületben. Munkáját kitüntetésekkel ismerte el a város, a helyi ipartestület, a KIOSZ, az IPOSZ, amelynek több mint negyven éven át volt tagja.

Hivatásából – és persze, természetéből – következett az a kíváncsiság, érdeklődés, amivel az emberek felé fordult, s társult hozzá segítőkészség is. Kollégák, barátok bármikor fordulhattak hozzá. Magam, amikor két évtizeddel ezelőtt Érdre kerülve idegenként tébláboltam az ismeretlen közegben felbecsülhetetlen segítséget kaptam tőle: iparosokat kommendált házam felújításához, tanácsokkal látott el, hogy riportkészítéskor kitől, mit érdemes kérdezni, és mit nem szabad a világért sem szóbahozni, megmutatta a fontos helyeket a városban, amelyeket muszáj ismerni.

Mindent tudott a városról és lakóiról, érthető hát, hogy nagyon-nagyon sok barátja volt, nagyon sokan szerették, akik most megrendülve szembesültek a tragikus hírrel. Az ő nevükben is mondhatom:

Hancsó, nyugodj békében!

Fotó: Hancsovszki János

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!