ÉRDI UTCÁK KEMÉNYEN SZÍVATJÁK AZ ÉRDI HIVATALT! Ezért kellett másfél(!) évig várni egy válaszra
2019. február 02. írta: Cseri Pali

ÉRDI UTCÁK KEMÉNYEN SZÍVATJÁK AZ ÉRDI HIVATALT! Ezért kellett másfél(!) évig várni egy válaszra

meredekutca-erd_1.jpg

A türelem, ha nem is rózsát és ápolt területet, de időnként hivatali választ terem.

Egy másfél évvel ezelőtti bejelentésre sikerült a hivatalnak a napokban válaszolnia. A történetről akkor írtunk, vagyis hogy a Meredek utcában már régen eluralkodott a gaz meg a szemét. Mondjuk telkek azok vannak ott, az önkormányzat szed is adót utánuk, csak értenénk, hogy mire fel, mikor az utat, utcát elfelejtették kialakítani, pontosabban járhatóvá tenni.

A hajdani akaratot egy gazzal benőtt tűzcsap jelzi, ami elég kevésnek tűnik, sőt mondhatnák a cinizmus magasiskolája, ráadásul a tűzoltóság emberei is csak nádvágó kardokkal tudják megközelíteni, ami kifejezetten életveszélyes.

Az ott tulajdonnal rendelkezők egyike írt is levelet az érdi önkormányzatnak a gyommentesítéssel és a megközelítéssel kapcsolatban, amelyre elég “meredek” válasz érkezett a hivatal részéről, MÁSFÉL ÉV UTÁN.

Azt írják, hogy

TÖBBSZÖRI PRÓBÁLKOZÁSRA SEM SIKERÜL MEGKÖZELÍTENIÜK ÉS BEAZONOSÍTANI AZ INGATLANOKAT A SZILÁRD BURKOLATÚ UTAK HIÁNYA MIATT!

Tényleg? Nahát! Vajon kié is a kérdéses terület? Miért is fizetnek adót ott a telek- tulajdonosok?

A levél írója kaszálást is kért a területre, válaszukban örömmel írták neki - ugyan a bejelentéshez képest 1 évvel később -, hogy egy hatósági ellenőrzésen megállapították, hogy a kaszálás, gyommentesítés megtörtént, nincs mit csinálniuk.

Szóval nagy a káosz, még ők sem tudják pontosan, hogy mit csináltak meg és mit nem. Ráadásul vicces és egyben felháborító, hogy pont azok hiányolják az utat, akiknek meg kellett volna építeni.

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr9014603762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.