A CSALÁDI PÓTLÉKOT IS ELBUKHATJÁK MIATTA ÉRDEN: Mégis sok szülő megfeledkezik róla
2019. február 14. írta: Cseri Pali

A CSALÁDI PÓTLÉKOT IS ELBUKHATJÁK MIATTA ÉRDEN: Mégis sok szülő megfeledkezik róla

csaladi-potlek-1080x675.jpg

Rengeteg az elintéznivaló, ha az embernek gyereke születik Magyarországon: nem, nem a babaruhákra, vagy a gyerekszoba berendezésére gondoltunk, hanem a papírmunkára. A dolog ugyanis csak a filmekben működik olyan egyszerűen, hogy a kórházból hazavisszük az újszülöttet, és ennyi. A valóság ennél bonyolultabb: összeszedtük, nagyjából mi mindent kell elintéznie a szülőknek az új gyermek érkezésekor a hivatalokban. Egy gyermek születése az egész családnak nagy öröm, de ezt is beárnyékolja a fránya bürokrácia. Korántsem úgy megy a dolog, hogy egyszerűen hazavisszük a kórházból a babát, és szép csendben elkezdjük a közös életet. Vár ránk emellé még jó pár hivatalos dolog, amit mindenféleképpen el kell intézni. Így összeszedve látható: sok szülőnek az állami támogatások mellett az is nagyon nagy segítség lenne, ha valahogyan csökkenteni lehetne az elintézendő dolgok számát egy-egy baba érkezésekor.

Nulladik lépés: a szülés előtt
Az ügyintézés már akkor elkezdődik, amikor a gyerek még meg sem született: amikor ugyanis az orvos igazolja a terhesség tényét, akkor egy úgynevezett terhesgondozási kiskönyvet állít ki. Ez azért fontos, mert ha az édesanya legalább négy alkalommal megjelenik a terhesgondozáson, akkor jogosult lesz egyszeri anyasági támogatásra - ennek igazolására szolgál a kiskönyv. Ha valaki csak egy gyermeket vár, akkor a mindekori öregségi nyugdíjminimum 225 százalékára jogosult, azaz jelenleg nagyjából 65 ezer forintra - ha az édesanya ikreknek ad életet, akkor 300 százalékos összeget kap. A támogatást a szülés után fél éven belül be kell igényelni az illetékes kormányhivatalnál, különben elévül.

Az édesanyának emellett el kell intéznie a szülési szabadságát is ami a jelenlegi törvényi szabályozás alapján 24 hét, azaz 168 nap. Fontos, hogy ezt úgy kell kiadnia a munkáltatónak, hogy maximum négy hét a szülés várható időpontját megelőzze. Erre az időszakra - mármint a 24 hétre - jár a csecsemőgondozási díj, a CSED is, amely az anya bruttó keresetének 70 százaléka. Feltétele, hogy az édesanya a szülést megelőző két évben legalább 365 napig rendelkezzen társadalombiztosítási jogviszonnyal. Fontos, hogy a CSED személyi jövedelemadó köteles, de egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot nem kell utána fizetni. A csecsemőgondozási díj iránti kérelmet az egészségbiztosító által a kérelem benyújtására rendszeresített nyomtatványon kell benyújtani az illetékes kormányhivatalnak vagy a munkáltatónál.

Gyerekorvost is tanácsos a szülés előtt választani, ha erről az anya a terhesség 34. hetéig nem tesz ilyet, vagy a választott dokiról nem nyilatkozik akkor az Emmi automatikusan a kiskönyv alapján területileg illetékes gyermekorvoshoz osztja be. Ide tartozik még, hogy miután a gyerek megszületett, és hazaengedték a kórházból, akkor 3 napon belül egy védőnői látogatásra is sor fog kerülni - korábban ezt vissza lehetett utasítani, de ez a jelenlegi szabályok szerint nem lehetséges.

Az első papírok
Miután a baba megszületett, legelőször a születési anyakönyvi kivonatát fogják megcsinálni, amit a születési hely önkormányzata állít ki - ehhez szükséges az apa személyének igazolása. Amennyiben a szülők házasok, akkor egyszerűen megy a dolog, elég bemutatni a házassági anyakönyvi kivonatot. Sokat bonyolódik a helyzet, ha az apa és az anya nem házasodott össze: ekkor egy úgynevezett apai elismerő nyilatkozatot kell tenni a közjegyző, vagy a gyámhivatal előtt.

Az iratnak a névválasztásnál is fontos szerepe van: ha a szülőknél nincs ott a kórházban, akkor a baba automatikusan az édesanya vezetéknevét kapja ahelyett, hogy a szülők dönthetnének erről. Abban a szomorú esetben, ha nincs hivatalosan apa, akkor az özvegységet, válást, hajadonságot kell az anyának hivatalos okirattal igazolni.

A legtöbb kórházba már kirendeltek anyakönyvvezetőt is, így ha minden jól megy, akkor a gyermek zárójelentésével együtt a születési anyakönyvi kivonatot is kézhez tudjuk kapni. Ha még sincs kórházi anyakönyvvezető, akkor minél hamarabb jelentkezni kell a területileg illetékes önkormányzatnál, és bejelenteni a születést. A gyermek lakcímkártyája automatikusan kerül kiállításra, jó esetben már a kórházból hazafelé megkapjuk, de ha nem, akkor a lakcímre postázzák. Az újszülöttnek szüksége lesz Társadalombiztosítási Azonosító Jelre is (TAJ-számra), amelynek igénylését általában a kórház hivatalból elindítja.

Ez még nem minden...
Ha elkészült a TAJ-kártya, az anyakönyvi kivonat, és a lakcímkártya, akkor ezekkel már adószámot is lehet igényelni az újszülöttnek a NAV illetékes igazgatóságán.

Illetve lehet indulni az önkormányzathoz is megigényelni a családi pótlékot, ami 12200 forint havonta egy gyerek után - ehhez kell a baba TAJ-kártyája, illetve a születési anyakönyvi kivonata is.
Emellett minden magyar állampolgárnak, így a kisgyermekeknek is rendelkezniük kell legalább egy fényképes személyazonosító igazolvánnyal. Különösen fontos, ha a család a CSOK-ot is igénybe akarja venni, hiszen a dokumentumok közé ennek az okmánynak a másolatát is csatolni kell.Egy gyermek születése az egész családnak nagy öröm, de ezt is beárnyékolja a fránya bürokrácia. Korántsem úgy megy a dolog, hogy egyszerűen hazavisszük a kórházból a babát, és szép csendben elkezdjük a közös életet. Vár ránk emellé még jó pár hivatalos dolog, amit mindenféleképpen el kell intézni. Így összeszedve látható: sok szülőnek az állami támogatások mellett az is nagyon nagy segítség lenne, ha valahogyan csökkenteni lehetne az elintézendő dolgok számát egy-egy baba érkezésekor.

Jönnek az állami támogatások

Bár még a részleteket nem dolgozták ki, de szinte biztosra vehető, hogy a kormányzat 7 pontos családvédelmi akcióterve is róni fog némi bürokratikus terhet a szülőkre. Induljunk ki már csak abból, hogy Novák Katalin tegnap arról beszélt: akik felveszik a 10 millió forintos kedvezményes hitelt, azoknak 5 éven belül gyereket kell vállalniuk, hogy megmaradjon a kamatmentes, támogatott konstrukció. Hasonló ügyintézést igényelhet majd a jelzáloghitel elengedés is a megszületett babák után - a gyermek érkezéséről is vélhetően a szülőknek kell majd tájékoztatni a hitelező bankot.

A 4 gyerekes anyák szja-mentességének is utána kellhet járnia a szülőnek, bár erről aztán végképp semmit nem tudni, jövő januárra lehetnek elfogadva a vonatkozó törvények.

(pénzcentrum)

 

A fotó illusztráció

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr2614626968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása