KI A KEDVENC ÉRDI ORVOSA? Szavazzon, hogy megkaphassa a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat
2019. február 19. írta: Cseri Pali

KI A KEDVENC ÉRDI ORVOSA? Szavazzon, hogy megkaphassa a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat

gw-kulondij.jpg

2017-ben a 80 éves évforduló alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány hagyományteremtő szándékkal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra.

A díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy akár a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.

Hét közönség díj és két különdíj

A díjra jelöltek közül a nagyközönség választja ki majd az adott év 7 közönség díjasát.

Az alapítvány ezen felül 2 különdíjat nyújt át minden évben.

A hozzájáruló nyilatkozatok visszaérkezésének határideje lejárt. A jelölt orvosok listája teljes. A szavazás március 16-án éjfélkor zárul. Szavazni itt tud.

A Díjátadó ünnepség 2019. A közönség jelölései és szavazatai alapján

  • 2 orvos Közép-Magyarország (Budapest, Pest megye)
  • 1 orvos Észak-Magyarország (Nógrád-, Heves-, Jász-Nagykun-Szolnok-, Borsod-Abaúj-Zemplén -megye)
  • 1 orvos Északkelet-Magyarország (Szabolcs-Szatmár-Bereg-, Hajdú-Bihar-megye)
  • 1 orvos Délkelet-Magyarország (Csongrád-, Békés-, Bács-Kiskun-megye)
  • 1 orvos Északnyugat-Magyarország (Győr-Moson-Sopron-, Komárom-Esztergom-, Vas-, Fejér-, Veszprém-megye)
  • 1 orvos Délnyugat-Magyarország (Zala-, Somogy-, Tolna-, Baranya-megye)

 

A Díj értéke egyenként 300.000 Ft.

április 11-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia, Akadémia Klub Kodály-termében kerül megrendezésre.A zsűri döntése alapján különdíjak is kiosztásra kerülnek.

Goodwill Pharma különdíj

Szent-Györgyi Albert bárhol is élt a világban két dolgot soha nem felejtett el: tanítani és tanulni. Tette mindezt tudatosan, de olykor még tudat alatt is ezzel is elősegítve Magyarország „szellemi életben történő terjeszkedését”.

A Goodwill Pharma különdíját minden évben olyan 40 év alatti, fiatal orvosnak ítéli oda a zsűri, akinek:

  • munkássága a hazai orvosszakma elismerése mellett külföldön is követendő példaként szolgál, vagy
  • olyan külföldön már alkalmazott tudást, technikát, eljárást honosít meg hazánkban is, amellyel a magyarországi orvostársadalom lehetőségeit gyarapítja

Goodwill Pharma Életmű Díj

Az Életmű díjat minden évben olyan 40 év feletti orvosnak ítéli oda a zsűri, aki rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel viseltetik a páciensei iránt és Szent-Györgyi Alberthez hasonlóan inspirálja és tanítja a környezetében dolgozó fiatalabb orvosokat.

(szentgyörgyialbertorvosdíj)

 

Fotó: szentgyorgyialberorvosdij.hu

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr514637082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása