ÖN BEADATTA A GYEREKÉNEK?  Sok szülő nem kéri a az ingyenes HPV-oltást
2019. március 26. írta: Cseri Pali

ÖN BEADATTA A GYEREKÉNEK? Sok szülő nem kéri a az ingyenes HPV-oltást

hpv.jpg

A 2018-2019-es tanévben 8710 szülő nyilatkozott arról, hogy nem kéri a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást hetedikes lányának, tavaly még tízezer szülő mondott nemet az ingyenes vakcinára – írja a Világgazdaság keddi száma a Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának tájékoztatása alapján.

Magyarországon a méhnyakrák vezető haláloknak számít, a mellrák után a második leggyakoribb nemi szervi daganat. Évente 1200-1300 nőnél diagnosztizálnak méhnyakrákot, az érintettek fele életét veszti a daganatos megbetegedés miatt.

Az idei tanévben a védőoltásra jogosult lányok száma 46 ezer volt. Az iskola-egészségügyi szolgálatokhoz 45 724 szülői nyilatkozat érkezett vissza, közülük 422 szülő azért nem kérte a vakcinát, mert gyermeke korábban már megkapta az oltást.

Tavaly ősszel 36 974 lánynál kezdték meg az oltási sorozatot. Így a korábbi évekhez képest javultak Magyarországon a HPV-átoltottsági adatok, az idei tanévben már 78 százalék körül van, míg korábban 74-75 százalékon állt.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ adatai szerint a HPV elleni oltási kampányokat bevezető európai országok között az átoltottság eléri a 75 százalékot.

A kormány a 2018-ban lezárult közbeszerzési eljárás keretében 2020-ig a lányok HPV-oltására 3,4 milliárd forintot biztosít.

(24)

 

Fotó: mti

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr7614716889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása