ÉRDI SPORT KFT: Adóforintjaink százmillióit porolják el, milliókra büntette őket az ÁSZ, de ők fittyet hánynak
2019. április 29. írta: BoldogÉ

ÉRDI SPORT KFT: Adóforintjaink százmillióit porolják el, milliókra büntette őket az ÁSZ, de ők fittyet hánynak

penzeso-eredeti-balrad-com.jpg

Noha 2017-ben az Állami Számvevőszék több pontban megrótta a kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló Érdi Sport Kft.-t, nem látszanak a javító szándékú változtatások a cég internetes oldalán.

A 2019-es üzleti évre 358 millió forint támogatást adott az önkormányzat a cégnek, ennek ellenére a honlapról nem lehet képet alkotni a közpénzek felhasználásáról.

Az Érdi Sport Kft. működése, sikere központi politikai kérdés Érden.

Ezt talán legjobban az jelzi, hogy a település ellentmondásos szerepet betöltő polgármestere, T. Mészáros András rendszeresen megjelenik a női csapat mérkőzésein, amelyekről lelkesen posztol a Facebookon.

Amikor a polgármester a közgyűléssel kirúgatta a kft. ügyvezetőjét, Szántó Erzsébetet, a figyelem óhatatlanul a cégre terelődött. A kft. működéséről és gazdálkodásáról azonban nem sok minden látszik a külső szemlélő számára, amit még az Állami Számvevőszék is megállapított.

Úgy gondolták, nem vonatkozik rájuk a közbeszerzési törvény

Az önkormányzati cég a Sportcsarnok rendeltetésszerű használatához szükséges tárgyi eszközök beszerzése során mellőzte a közbeszerzési eljárás lefolytatását, mellyel megsértette a közbeszerzési törvény előírásait – derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2017. őszén nyilvánosságra hozott jelentéséből.

Az ÁSZ ellenőrei megállapították, hogy a száz százalékban önkormányzati tulajdonban álló cégnél nem készítettek adatvédelmi és adatbiztonsági, valamint közbeszerzési szabályzatot. Emiatt a számvevőszék felszólította az Érdi Sport Kft.-t, hogy intézkedjen a közzétételi kötelezettség jogszabályi előírásnak maradéktalanul megfelelő teljesítéséről.

„A Társaság a közérdekű adatait saját honlapon hozta nyilvánosságra, ahol megtalálható a jogszabály alapján a Tao-támogatások felhasználásának elszámolása is. […] a Társaság vezető tisztségviselőinek és a vezető állású munkavállalóinak nyújtott pénzbeli juttatásokat a honlap nem tartalmazta” – írták a számvevőszék munkatársai.

A jelentés kiadása óta eltelt másfél évben azonban nincs jele annak, hogy a cég jelenlegi ügyvezetése eleget kívánt volna tenni a számvevőszék felszólításainak.

Valószínűleg úgy gondolják, hogy ezt is elnézik nekik.

Minden részlet Kiss Zoltán teljes cikkében, az Átlátszó oldalán!

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr2814793922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.