HIÁBA VÁRNAK ÉRDEN IS A BABAVÁRÓ TÁMOGATÁSOKRA? Mégsem adják vagy csak a választás miatt hazudoznak?
2019. május 12. írta: BoldogÉ

HIÁBA VÁRNAK ÉRDEN IS A BABAVÁRÓ TÁMOGATÁSOKRA? Mégsem adják vagy csak a választás miatt hazudoznak?

baba.jpg

A hétvégén csúcsra járt a kormányhoz hű politikusok és szakértőknek álcázott humanoidok hazugság generátora, az ún. babaváró támogatások kapcsán nem létező brüsszeli támadásokat próbáltak valóságosnak beállítani.

Ennek kapcsán az Index részletesen utánajárt, hogy egyáltalán létezik-e ilyesmi.

A szokásos forgatókönyv szerint  megpróbálják elhitetni: ha csúszik az új, elvileg gyermekvállalást ösztönző program, az Brüsszel miatt lesz. Az akcióban a főszereplő a nemrég újra indított Magyar Nemzet, illetve Rétvári Bence az Emberminisztérium államtitkára.

Ezzel szemben a Index megkereste az illetékeseket és kiderült a brüsszeli bürokratáknak fogalmuk sincs, miről van szó, hiszen a kormány ugyan kérte, egyelőre mégsem indult semmiféle vizsgálat a babaváró támogatás ügyében.

“AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG MÉG CSAK NEM IS HALLOTT ARRÓL, HOGY BÁRMIFÉLE KIFOGÁSA LENNE A MAGYAR BABAVÁRÓ TÁMOGATÁSI PROGRAMMAL, AMELY ÜGYÉBEN ÉPPENSÉGGEL A MAGYAR KORMÁNY FORDULT HOZZÁJUK, NEM PEDIG FORDÍTVA.”

Pedig mindeközben Rétvári Bence szombati sajtótájékoztatón azt állította:

“Brüsszel az előzetes egyeztetési eljárásban kifogásolta a magyar kormány által bevezetni kívánt babaváró támogatás bankokon keresztüli folyósítását.”

Az államtitkár idecitálta a migránskártyákat, mondván annak kapcsán semmilyen versenyjogi korlátozást, kifogást nem emelt, holott az ilyen kártyákra érkező pénzt is bankokon keresztül utalják. Ezt az MTI tudósítása szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára felháborító kettős mércének nevezte.

Jól látható, hogy egy olyan támogatást, ami nem a migránsokat, hanem a magyar családokat segíti, kritizálják – fogalmazott.

Arról nem beszélt, hogy konkrétan milyen kritikák fogalmazódtak meg.

A tájékoztatója reggelére időzített Magyar Nemzet címlapi cikke szerint azonban egyenesen csökkentené az állam által nyújtott babaváró támogatás kezességvállalási szintjét az Európai Bizottság, mivel álláspontja szerint a rendszer jelen állapotában uniós versenyjogot sérthet.

Csakhogy Ricardo Cardoso, az Európai Bizottság versenypolitikai szóvivője azt közölte az Index megkeresésére: éppenséggel nem ők kezdeményeztek párbeszédet, hanem a magyar hatóságok fordultak az Európai Bizottsághoz a babaváró hitelprogram ügyében. Cardoso azt is írta:

Nincs folyamatban vizsgálat, és a Bizottság nem fogalmazott meg semmiféle hivatalos álláspontot az ügyben. A Bizottság gyakran kapcsolatba lép a tagállamokkal az olyan intézkedések megvitatására, amelyek állami támogatást jelenthetnek.

Hogy a magyar hatóságok miért is fordulhattak hozzájuk, azt a bizottsági szóvivő azzal magyarázta: az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályok lehetővé teszik a tagállamoknak, hogy szabadon támogassák az általuk jónak látott társadalmi célokat és polgáraikat, és ne sérüljön a verseny sem.

Hogy mennyire álságos a kormány kommunikációja, az abban is tetten érhető, hogy

AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRA VONATKOZÓ UNIÓS SZABÁLYOK EGYÁLTALÁN NEM IS VONATKOZNAK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOKRA.

Magyarán, ha Brüsszel vizsgálódna is a kérdésben, kizárólag azt nézhetnék, hogy a bankoknak (tehát nem családtervező fiatal pártoknak, illetve 40 éven aluli házas nőknek) milyen versenytorzító támogatást ad az Orbán-kormány.

Vélhetően ettől nem függetlenül még tegnap este a Híradóban, egy újabb kormánybarát “politikai elemző” arról beszélt, hogy a magyar családokkal szemben alkalmaz kettős mércét Brüsszel és megismételte pepitában a Rétvári Bence által illetve a központi lakájmédia által elmondottakat.

Sajnos ilyenkor rossz érzésünk van, hogy az egész mindösszesen kampányfogás a Fidesz részéről és ezek után így próbálnak menekülő utat keresni, hogy később, vagy egyáltalán ne vezessék be azokat.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr5114821604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.