EZT TUDNIA KELL ÉRDEN, HA HUAWEI KÉSZÜLÉKE VAN! Harc: letiltotta a céget a Google
2019. május 20. írta: Cseri Pali

EZT TUDNIA KELL ÉRDEN, HA HUAWEI KÉSZÜLÉKE VAN! Harc: letiltotta a céget a Google

huawei.jpg

Hétfő hajnalban Twitteren tettek közzé egy bejegyzést az Android fejlesztői azután, hogy vasárnap este kiderült, a Google lenullázza a Huaweit, elveszi tőle az Androidot.

Felfüggeszti a Huawei szinte összes androidos jogosultságát a Google – számolt be róla vasárnap este a Reuters. A gyakorlatban ez azt jelentheti, hogy a kínai gyártó azonnali hatállyal elveszti a jogot nem csak az Android minden ezután következő verziójának kiadásához, de nem lesz elérhető a Huawei telefonokról például a Play áruház, a Gmail és a Google Térkép sem.

Az ügyhöz közeli forrásra hivatkozó amerikai hírügynökség azt írja,

a Huawei azonnal elveszti a jogot az Android operációs rendszer minden ezután kiadott verziójának használatához, sőt a kisebb frissítéseket sem kaphatják meg a Huawei telefonjai. Szintén nem lesz elérhető a készülékekről a Play áruház, de még a Gmail, a Google Naptár és a Google Térkép sem.

A döntés persze nemcsak a Huaweit, a felhasználókat is érzékenyen érinti, főleg azokat, akik nemrég vásároltak valamilyen Huawei-készüléket – például a nemrég bemutatott új csúcsmobilt, a P30 Prót. Őket igyekszik most nyugtatni a Google azzal a bejegyzéssel, amit Twitterre írtak ki magyar idő szerint héftő hajnalban.

A poszt szerint

miközben igyekeznek megfelelni az amerikai kormány elvárásainak, az olyan szolgáltatások, mint a Google Play vagy a Google Play Protect továbbra is elérhető és működőképes marad a már meglévő eszközökön.

Az operációs rendszer biztonsági frissítéseit (és az operációs rendszer frissítését) azonban erősen korlátozni fogják.

A lépés abban az értelemben nem volt váratlan, hogy az amerikai - kínai kereskedelmi háború mellett az Egyesült Államok kormánya régóta próbálja gyengíteni a Huaweit – ezt eddig azzal akarták elérni, hogy megpróbálták kieszközölni, a világ több országa is mondjon nemet az 5G-hálózatok építésekor a cégnek.

 

A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr4414838566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása