HA MOST AKARSZ AUTÓT VENNI ÉRDEN! Radikálisan átszabnák az adózásukat
2019. május 22. írta: BoldogÉ

HA MOST AKARSZ AUTÓT VENNI ÉRDEN! Radikálisan átszabnák az adózásukat

autok-sok-mti-jaszaicsaba.jpg

Komoly mértékű csökkentésről terveznek jogszabály-változást, amely az illetékek, díjak és más közterhek számát és mértékét érinti – derül ki egy, a Hvg.hu birtokába került Pénzügyminisztériumból szármató előterjesztéséből.

A tervek szerint ezzel könnyebb és olcsóbb lenne autót cserélni, amivel azt a célt szeretnék elérni, hogy gyökeresen megújuljon az elavult magyar gépjárműállomány. Számítások szerint az adócsökkentéssel a költségvetésbe közel 20 milliárd forintnyi bevétel esne ki, amit azonban az idős importautók regadójának és az ilyen céges autók közterheinek emelésével ellensúlyoznának a tervek szerint.

A tervezett intézkedések:

  • kivezetnének többféle illetéket és az eredetvizsgálat díját, így nemcsak olcsóbb, de egyszerűbb lesz kocsit venni, örökölni vagy importálni, így az elavult, és csak nagyon lassan javuló magyar autóállomány gyorsabb lecserélését is ösztönöznék.
  • mesterségesen fékeznék az öregebb, leginkább környezetkárosító autók behozatalát, ezért jelentősen átalakítanák a regisztrációs adót, bevezetésre kerülne az EURO6-os kategória
  • csökkenne a gépjárműadó, a cégautóadó viszont bizonyos kategóriáknál emelkedne
  • a környezetkímélő – elektromos és tölthető hibrid – járművek kedvezményei megmaradnának
  • a legidősebb, legrosszabb környezetvédelmi besorolású gépjárművek importjának visszaszorítása érdekében felemelnék az ezek belföldi forgalomba helyezéséhez kapcsolódó közterheket
  • elsősorban szintén az idősebb, rosszabb környezetvédelmi besorolású gépjárművek esetében megemelnék a cégautók terheit is, amivel egyben azt is elérnék, hogy mérséklődjön a céges gépjárművekkel elérhető adóelőny
  • nem kellene fizetni a forgalmi engedély és a törzskönyv illetékét; az eredetvizsgálat díját; a külföldről származó gépkocsi esetén a származás-ellenőrzés díját és a rendszámtábla, illetve a regisztrációs matrica díját sem
  • új oszlopként bevezetnék az EURO6-os kategóriát, melynek mértéke minden hengerűrtartalom-kategóriában az EURO5-ös mérték 50 százaléka lenne, ez illeszkedik a tábla eddigi logikájába és mértéklépcsőibe is

Természetesen ez nem érintené a már forgalomban lévő autókat, azok esetében a gépjárműadó nem változna.

A dokumentumnak része a kidolgozott kormányhatározat is, amit egyszerű elfogadni, azonban a javaslat többi részének elfogadásához több jogszabályt is módosítania kell az Országgyűlésnek. Az előterjesztés készítői szerint a parlament még a tavaszi ülésszakán tárgyalhatja az előterjesztés alapján kidolgozott törvényjavaslatot.

kép: mti / Jászai Csaba

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr3514847328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.