MIT CSINÁLNAK ÉRDEN A FIDESZ GERINCHÚROSAI? A kampányban, szokásos gusztustalanságukat adják elő
2019. május 22. írta: BoldogÉ

MIT CSINÁLNAK ÉRDEN A FIDESZ GERINCHÚROSAI? A kampányban, szokásos gusztustalanságukat adják elő

fideszplakatolas-epvalasztas-20190520_01.jpg

Keményen tolják a kampány szekerét T.Mészárosék is nálunk helyben.

Bizonyára sokan találkoztak a plakátjaikkal, leveleikkel, különböző agymosó üzeneteikkel, amelyek az utóbbi időben egyre durvább mennyiségben jelennek meg. Persze, erre mondhatják tisztelt polgárok, így folyik egy európai parlamenti választás 2019-ben Magyarországon.

fideszplakatolas-epvalasztas-20190520_02.jpg

Érden a helyi rádió és televízió, bár lehetősége lenne rá, természetesen nem kíván politikai hirdetéseket megjelentetni a kampányidőszakban (hiszen akkor minden párt hirdetéseit le kellene adnia), viszont Simó Károly Fidesz szóvivőként például rendszeresen szerepelhet. Hasonló szereplést azonban egyetlen más párt számára sem biztosítanak.

Az érdi újságot frissen marasztalta el a Nemzeti Választási Bizottság, mert az esélyegyenlőség látszatára sem adva szerepelteti, kizárólag az állampárt helyi képviselőit az egyébként önkormányzati pénzből finanszírozott újságban. Igen, ez az az újság, ami még fizetett hirdetésként sem volt hajlandó megjelentetni egy ellenzéki rendezvényt.

fideszplakatolas-epvalasztas-20190520_03.jpg

Az ELMŰ természetesen nem járul hozzá, hogy politikai üzenetek (plakátok) jelenjenek meg a villanyoszlopokon, a plakáthelyeket viszont einstandolta a Fidesz és oligarchái. Ettől függetlenül a Budai út és minden komolyabb kereszteződés tele van a városban a Fidesz illegális plakátjaival.

level-tma-2019epvalasztas.jpg

Mindezek tetejébe, T. Mészáros András önkormányzati fejléces papíron (lehet, hogy önkormányzati pénzből?) küld levelet a fiatal választóknak, amiben csodák csodája, a Fidesz támogatására kéri őket.

Ezek szerint ez a NER-féle gerinchúrosok értelmezése a tisztességes választásról.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr9414845320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rozgo 2019.05.22. 10:32:36

Van olyan fegyver ami vissza felé sül el, ez az!

dali777 2019.05.22. 23:03:13

Kiket adathalászott le: fiatalokat, betelepülőket, bevándorlókat.
süti beállítások módosítása