A BOLDOGULJ ÉRDEN PORTÁLON MÁR MA SZAVAZHAT! Klikkeljen, hogy kiket küldene a következő öt évre
2019. május 24. írta: BoldogÉ

A BOLDOGULJ ÉRDEN PORTÁLON MÁR MA SZAVAZHAT! Klikkeljen, hogy kiket küldene a következő öt évre

ep_velasztas.jpg

Európai parlamenti (EP) választásokat minden 5. évben tartanak az Európai Unió országaiban.

A szavazást az idén május 23. és 26. között kell megtartani, Magyarországon vasárnap, azaz 26-án rendezik meg. Mivel a választási eljárásról szóló törvény értelmében Magyarországon csak vasárnap lehet választást tartani, a voksolás egyetlen lehetséges időpontja ez a nap.

A választás egyfordulós, listás szavazás, amin Magyarországon csak pártok indulhatnak. Az ország, az EP javaslata alapján a 2019-es választásokon is 21 képviselőt küldhet majd az Európai Parlamentbe. Az a párt állíthat listát, amely legalább 20 000 választópolgár aláírását össze tudja gyűjteni. A voksoláskor az egész ország egyetlen választókerületet alkot. Mandátumot csak az a lista szerezhet, amely megkapta az érvényes szavazatok legalább 5%-át. A képviselő helyeket az ún. d’Hondt-módszerrel osztják el.

Az egyes listákról a jelöltek a pártok által eredetileg bejelentett sorrendben jutnak mandátumhoz.

A választáshoz tartozó határidőre 11 párt vagy pártszövetség adta le az ajánlásgyűjtő íveket. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) két párt – az Egységes Magyar Nemzeti Néppárt és a Tea Párt Magyarország – nyilvántartásba vételét elutasította, mert nem volt meg a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlásuk.

Ezek után lássuk, hogy Önök kire szavaznak: 

Köszönjük!

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr2414856928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása