ELKÉPESZTŐ ÉRDI TRIPLA: Harmadszor csinálják a Tárnoki utat
2019. június 02. írta: BoldogÉ

ELKÉPESZTŐ ÉRDI TRIPLA: Harmadszor csinálják a Tárnoki utat

tarnokiujra3221.JPG

Nem tudjuk, beigazolódik-e  a mondás, és meglesz a ráadás, de azt gondoljuk, hogy a sok látszat kommunikáció, amit Bács “Gány-ügyi Népbiztos” Pitta illetve Simó “Migráns és Búvár-ügyi” Karcsi alpogik, T. Mészáros “Közpénz Guru” Bandi szárnysegédei előadnak, talán ilyenkor veszti legjobban hitelét.

tarnokiujra3223.JPG

A Tárnoki úton az Ürmös utcai kereszteződésről származnak a képek, ahol immár harmadjára csinálják meg ugyanazokat a szakaszokat.

Persze rögtön felmerül a kérdés, hogy vajon milyen keretből történik mindez?

Ennyire bőséges, hogy ez is belefér, vagy pedig más utak keretéből vesznek le, és így kevesebbet fognak csinálni?

tarnokiut3180.JPG

tarnokiut3182.JPG

tarnokiut3183.JPG

mielőtt újra hozzákezdtek

Talán Simó alpolginak is a sok Soros és balliberális mantra helyett, azzal kellene foglalkozni, hogy nem azért épül-e kevesebb út, mert 2-szer, 3-szor csinálják meg ugyanazt a munkát, ahelyett hogy az ellenzékre fogja, hogy keresztbe tesz neki (ez a képviselői matek szerint, egyébként sem jönne ki, de ez Károlyt nem szokta zavarni).

tarnokisemmibejarda3224.JPG

Ráadásul örülnének az ott lakók annak is, ha megvizsgálnák azt az egyedi megoldást is, amelyet a Tárnoki úton találtunk, ahol építettek egy semmibe vezető járdát.

tarnokisemmibejarda3226.JPG

Persze lehet, mint a képen látható, hogy egy régi szakaszt irigyeltek meg. Amint az a jól látszik nem most kezdődött ez az agymentes stílus.

Mondjuk arra nem is merünk gondolni, hogy fogytán van a megrendelés és szeretnének több vállalkozásnak is lehetőséget adni, ezért többször is megcsináltatják ugyanazt a munkát. Vagy igen?

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr2914875222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása