ÉRDEN MEKKORA FIZETÉSEMELÉST KAPNAK A HIVATALI DOLGOZÓK? Persze, csak jövő márciustól ígérik
2019. június 12. írta: BoldogÉ

ÉRDEN MEKKORA FIZETÉSEMELÉST KAPNAK A HIVATALI DOLGOZÓK? Persze, csak jövő márciustól ígérik

erd-varoshaza-panoramio_hu.jpg

Láthatóan elővesznek minden lehetséges fegyvert a jelenlegi rezsim emberei, még olyan területekhez is hajlandóak hozzányúlni, amelyekről hosszú évekig hallani sem akartak.

A Népszava szúrta a költségvetési törvény beterjesztett javaslatában, hogy 11 év után hozzányúlnak az önkormányzati dolgozók állami finanszírozásához. A tervek szerint átlagosan havi 50 ezer forinttal emelkedik a bér, ennyivel kaphatnak többet az önkormányzati dolgozók, de csak jövő márciustól. Az előző években, az állam által dolgozónként nyújtott évi 4 millió 570 ezer forintos támogatást 5 millió 450 ezer forintra emelik.

Az utóbbi években a módosabb önkormámnyzatuk maguk költhettek többet, vagy pedig a gazdagabb önkormányzatoktól beszedett szolidaritási alap, melynek összege 11 milliárd forint volt, nyújtott fedezetet a dolgozók juttatásának emelésére, a kormány nem biztosított erre plusz költségvetési forrást.

Mondjuk annyi csavar van a történetben, hogy a költségvetési javaslat szerint az önkormányzati tisztviselők béremelése nem 2020. év elején léphatályba, hanem érthetetlen módon csak márciustól. „Az általános önkormányzati választások miatti átmeneti szabály” leírásakor nem derül ki az összefüggés, hogy az októberi választás miben befolyásolja a béremeléseket, hacsak nem időt akarnak adni az új települési vezetőknek a nekik nem tetsző dolgozók kirúgására és saját csapatuk felvételére, hogy a magasabb bérek már csak utóbbiakra legyenek érvényesek.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr414890136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása