A BÍRÓSÁG 10 MILLIÓÉRT KIENGEDNÉ A BRUTÁLIS ÉRDI GÁZOLÓT! Szeptemberben folytatódik az ügy
2019. június 13. írta: BoldogÉ

A BÍRÓSÁG 10 MILLIÓÉRT KIENGEDNÉ A BRUTÁLIS ÉRDI GÁZOLÓT! Szeptemberben folytatódik az ügy

drasztikus_baleset.jpeg

Az Érdi Járásbíróságon tegnap kezdődött meg annak a férfinak a büntető ügye, akit a Budakörnyéki Járási Ügyészség halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádol.

Amint már többször írtunk róla, a vádlott a vezetést megelőzően kábítószert és szeszes italt fogyasztott, amelytől ittas és bódult állapotba került. Ezt követően 2018. november 12-én a délelőtti órákban Érden, lakott területen a megengedett 50km/h sebesség helyett kb. 125-130 km/h sebességgel közlekedett, amikor elütötte a gyógyszertárból induló idős sértettet, aki az úttesten haladt át. Az ütközés következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A vádlott által vezetett gépkocsi az ütközés után áttért az ellentétes forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő gépkocsival, amelynek vezetője törésekkel járó, maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket szenvedett.

Az előkészítő ülésen a vádlott elismerte a bűncselekmény elkövetését, azonban nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról.

Az előkészítő ülésen a vádlott védője a vádlottal szembeni letartóztatás megszüntetését kérte.

A bíróság a védő kérelmét elbírálta és a letartóztatás megszüntetését 10 millió forint óvadék letételéhez kötötte. Amennyiben a vádlott az óvadékot kifizeti, nyomkövető alkalmazása mellett bűnügyi felügyeletbe kerülhet.

Mivel az ügyészség az óvadék lehetősége ellen fellebbezést jelentett be, az ezzel kapcsolatos bírói döntés nem végleges, így a vádlott letartóztatásban maradt.

Az óvadékot – ha az óvadékot megállapító határozatot a másodfokú bíróság helyben hagyja – a véglegessé válástól számított három hónapon belül lehet majd letenni.

A tárgyalás 2019. szeptember 4 -én tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik az Érdi Járásbíróságon.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr9014891800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása