HAGYJÁK MAGUKAT AZ ÉRDIEK HÜLYÉNEK NÉZNI CSATORNAPÉNZ-ÜGYBEN? Sarkukra állnak az ellenzéki képviselők végre?
2019. június 19. írta: BoldogÉ

HAGYJÁK MAGUKAT AZ ÉRDIEK HÜLYÉNEK NÉZNI CSATORNAPÉNZ-ÜGYBEN? Sarkukra állnak az ellenzéki képviselők végre?

csatornafoto-erd-2011-tma-fb.png

Sokszor és sokat írtunk róla, hogyan tűntek el százmilliók, sőt milliárdok, hogyan nyúlták le a legkülönfélébb módon T.Mészáros elnökletével és Simó alpolgármester aktív hülyítésével az érdiek illetve az adófizetők pénzét.

Ezek után csak annyit fűzünk hozzá, ha hagyják az érdiek illetve a magukat ellenzékinek gondolt pártok képviselői, hogy így palira vegyék őket, akkor bevalljuk, még ezt a 13 ezer forintot sem érdemlik meg, inkább tekintsük tanulópénznek, és adják még azt is oda azoknak, akik a csatornapénzeket eltüntették.

A csatornapénzek ügye már nem mai keletű probléma Érden, a lakosság már elég régóta várja, hogy visszakapjon valamennyit. Megy a sunnyogás, de nagyon.

T.Mészáros nemrég nagy komolyan azt írta:

“Ma arról értesített az Érdi Csatornamű Társulat Elszámoló Bizottsága, hogy lezárták az adminisztrációs folyamatot. Ennek eredményeképpen elkezdődhet a társulati tagok fel nem használt közös vagyonának szétosztása. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy mindenki, aki teljes egészében befizette a hozzájárulást, a fel nem használt összeg arányos részét megkapja, vagyis 13850 forintot...”

A szöveg alatt pedig egy dühítően vicce fotó, amelyen a polgármesterék öltönyben imitálják, hogy lapátolnak, vagy micsoda. Most komolyan, muszáj ezt erőltetni? Miért kell hülyének nézni az érdi polgárokat, hogy öltönyben laptálolgatnak, amíg elkészül a fotó. Szánalmas.

Végezetül álljon itt azért a hivatalos közlemény is:

“2018. október 30-án 206.023.637 Ft volt a Társulat bankszámláin. Ez tehát a jogszabály alapján a társulati tagok közös vagyona, amelyre nem volt szüksége beruházás során. Ezt az összeget az ingatlantulajdonosokat képviselő küldöttek döntése alapján szét kell osztani a tagnyilvántartásban szereplő társulati tagok között.

Az egyes Tagok részére – hiánytalanul teljesített befizetés esetén – kiosztásra kerülő összeg: 13.850 Ft / érdekeltségi egység. Aki nem fizette be a teljes összeget, annak értelemszerűen csökken a kiosztásra kerülő egységnyi összeg.”

A kiutalással kapcsolatos teendőkről bővebben ezen a linken tájékozódhatnak.

Ha most sem ébrednek fel az érdiek, akkor azt csak maguknak köszönhetik.

címlap: T.Mészáros András Facebook oldal

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr6814901942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása