ÉRDEN EGY GYERMEK ÉLETE A TÉT! Vajon akad egy kis aszfalt a sok felesleges beruházás farvizén?
2019. június 24. írta: BoldogÉ

ÉRDEN EGY GYERMEK ÉLETE A TÉT! Vajon akad egy kis aszfalt a sok felesleges beruházás farvizén?

fugefautca-tabla-erd_fb.jpg

Talán sok mindent nem is fűznénk ehhez a figyelemfelhíváshoz, inkább megerősítenénk.

A Facebookon találtuk, reméljük gyorsan találnak megoldást az illetékesek.

Tisztelt Polgármester Úr!

Kedves döntési jogkörrel rendelkező EmberTársam!

A szomszédos utcában lakó háromgyermekes Édesanya kétségbeesett kérését tolmácsolom.

A négy éves kisfiát diagnosztizálták daganatos megbetegedéssel, aki számára az otthonukban steril szobát kell kialakítaniuk. Nem pénzt, nem együttérzést, nem sajnálatot kér, csak pormentes utcát!

A család a környék egyetlen „gyüjtőútja” mellett lakik, melyről a „szomszédünnep” keretein belül tett tiszteletbeli látogatása alkalmával (Fügefa u.) volt is szerencsénk beszélgetni.

Itt és most nem részletezném, hogy hány éven keresztül, mennyi alkalommal jelentettük be a problémáinkat, gyűjtöttünk aláírást, leveleztünk, kértünk segítséget, beszéltünk személyesen, EREDMÉNYTELENÜL. Most jött el az idő, amikor MEGOLDÁS KELL!

Az érintett szakasz dombosváros Törökbálint felé eső oldalán található egyetlen olyan út, mely helyenként használható minőségben, keresztben (nem mintha párhuzamosan lenne) átszeli a domboldalt. Ez az Áfonya u. (aszfaltos), Kőrisfa u. (konkrétan erről van szó) és a Málna utca (amit az ott lakók saját pénzükön térburkoltattak).

A két szilárd burkolat között egészen pontosan 210 folyóméternyi a hiányzó rész, ami mellett az érintett család is lakik. Mivel az egész környék ezt a „gyűjtőutat” használja, folyamatosan ömlik be a por nemcsak a család kertjébe, de a házába is.

Mit kellene még tennünk, minek kell még megtörténnie, hogy egy kisgyermekes családokkal teli, egy teljes környék, egy egész hegyoldal 210 méternyi összekötő aszfaltot kaphasson?!

Valóban a családok éve van?

Számít Önnek - mint Vezetőnek - ez a Család, a környékbeli családok?

Számít Önnek - mint Embernek - ez a Család, az Ő tragédiájuk, az elkeseredettségük, a segítségkérésük?

A lehetőség és a megoldás is az Ön kezében van, mint ahogyan a felelősség is!

Miért nyilvánosan, miért ezen a fórumon?

Mert hosszú évek óta a csendes próbálkozásainkkal semmire nem megyünk.

Ebben a tragikus esetben pedig az idő ellenünk dolgozik…..

Téged is kérlek Olvasó, segíts nekik, vidd a hírét, a csapból is ez folyjék, hátha….

…. hátha együtt sikerülhet valami jót tennünk ezért a pici fiúért!

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr2214908700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.