ARADSZKIÉK BESZÁNTJÁK ÉRDEN ÉS KÖRNYÉKÉN AZ ALTERNATÍV OVIKAT, SULIKAT! Nem tűrik a különcséget
2019. június 30. írta: BoldogÉ

ARADSZKIÉK BESZÁNTJÁK ÉRDEN ÉS KÖRNYÉKÉN AZ ALTERNATÍV OVIKAT, SULIKAT! Nem tűrik a különcséget

alternativoktatas-mti-balazsattila.jpg

A magántanulói státusz után az alternatív oktatási intézményeknek sem hagyna teret a kormány.

A parlamentben, a nemsokára végszavazásig jutó köznevelési törvényen még tovább szigorítana: a friss összegző módosító javaslat az alternatív iskolákat veszi elő, és szab szinte betarthatatlan feltételeket a működésükhöz - írta az Index.

Az alternatív iskolákra vonatkozó részek érelmében két szempontnak való megfeleléshez kötik, hogy az alternatív kerettanterveket elfogadja a szakminisztérium:

A törvény 9. §-a a következő (9a) bekezdéssel egészül ki: 

  • „(9a) A (9) bekezdés alkalmazása során az alternatív kerettanterv csak akkor hagyható jóvá, ha megfelel a következő szempontoknak: 
  • a) a Nat-ban meghatározott tananyag tartalmakat tanévenként két félévre bontva kell megjeleníteni a kerettantervekben, összhangban a tanulók félévenkénti értékelésével, 
  • b) a Nat-ban foglalt műveltségi területek adaptálása során az iskolák közötti átjárhatóság és a továbbtanulás biztosítása érdekében az alternatív kerettanterv tantárgyi struktúrája legfeljebb harminc százalékban térhet el az oktatásért felelős miniszter által kiadott kerettantervben foglalt tantárgyi struktúrától.”

 

És hogy miért problémás ez?

A fenti rendelkezések kivégzik a Waldorf- és más alternatív iskolákat, ugyanis itt a képzés teljesen más ütemezésben, más tartalommal és más módszerekkel zajlik, mint az állami intézményekben. A gyermekek az iskola végére ugyanúgy elsajátítják a törvények által előírt tananyagot, az évenkénti bontás viszont jelentősen eltér, és ezért a Nat által előírt tananyag tartalom nem kérhető számon ezektől az intézményektől félévenkénti bontásban.

Éppen az alternatív módszertan és tematika teszi ezeket az intézményeket vonzóvá a szülők és gyermekeik számára. 

Természetesen nincsenek illúziók, hogy a módosítás benyújtója tudja, hogy ezek az alternatív intézmények nem tudják betartani a szóban forgó törvényt anélkül, hogy feladnák létezésük alapját, alternatív pedagógiai módszereiket.

kép: MTI / Balázs Attila

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr6214918756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása