NEKED IS SUNYIN SZÁMLÁZOTT A TELEKOM?! 25 millióra büntette meg a hatóság 
2019. július 09. írta: BoldogÉ

NEKED IS SUNYIN SZÁMLÁZOTT A TELEKOM?! 25 millióra büntette meg a hatóság 

telekom.jpeg

Későn értesítette ügyfeleit a Telekom a számlázási gyakorlata megváltoztatásáról, ezért az NMHH megbüntette.

A Magyar Telekom Nyrt. még tavaly októberben és novemberben előzetes értesítés nélkül változtatott a számlázási gyakorlatán, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 25 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte. A jogsértő magatartás miatt több százezer előfizető egyáltalán nem értesült az előfizetői szerződése egyoldalú módosításakor őt megillető jogokról.

Az NMHH előfizetői beadványok alapján indított eljárást a szolgáltató ellen, amelyekben a fogyasztók azt sérelmezték, hogy a Telekom rövidebb határidőt adva megváltoztatta a számlák befizetési határidejét, amely így a következő hónap elejéről az aktuális hónap végére esett, néhány nappal megrövidítve az addig megszokott határidőt.

A cég 2018 októberében – néhány ügyfél esetén novemberben – egy hónapon belül két számla teljesítését is kérte az ügyfeleitől: az augusztusi számláét október elején, a szeptemberiét pedig október végén. Minderről a szolgáltató a már rövidített határidős számla mellékletében – emellett honlapján – tájékoztatta az előfizetőket, és bár az egyoldalú szerződésmódosításhoz joga volt, arról az előfizetőket a módosítások hatályba lépése előtt legalább harminc nappal kellett volna tájékoztatnia. A hírközlési hatóság megállapította azt is, hogy a szolgáltató a jogszabályokban előírtakkal ellentétben az előfizetőknek küldött értesítésekben nem ismertette az előfizetőket ilyenkor megillető jogokat. Ezek közül a legfontosabb, hogy ha az egyoldalú szerződésmódosítás az előfizetőt hátrányosan érinti, az előfizető 45 napon belül jogkövetkezmények nélkül felmondhatja a határozott idejű szerződést is.

A bírság kiszabásakor figyelembe vett körülmények

A feltárt jogsértések alapján az NMHH a Telekomot jogkövető magatartásra és 25 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte. A hírközlési hatóság a bírság kiszabásakor figyelembe vette, hogy a módosítás az előfizetők nagy számát, több százezer előfizetőt érintett, és a szolgáltatót az elmúlt két évben hasonló jogsértés miatt már háromszor kötelezte jogkövető magatartásra. Ugyanakkor a hatóság enyhítő körülményként értékelte, hogy a szolgáltató a második számla végösszegéből 5 százaléknyi kedvezményt nyújtott az érintett előfizetőknek.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr2514933780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása