HIVATALOS: OKTÓBER 13-ÁN VÁLASZT ÉRD. Csőzik László vagy T.Mészáros András? Nálunk már szavazhat!
2019. július 27. írta: BoldogÉ

HIVATALOS: OKTÓBER 13-ÁN VÁLASZT ÉRD. Csőzik László vagy T.Mészáros András? Nálunk már szavazhat!

csoziklaszlo-tma.jpg

Áder János a Magyar Köztársaság államfője kiírta a 2019. évi önkormányzati választás időpontját.

Áder Jánosnak az idén négy lehetőség közül lehetett választani. Az első, október 6-a az aradi vértanúk emléknapja, amely nemzeti gyásznap. Közel esett október 20-a és 27-e egy nemzeti ünnepünkhöz, október 23-ához, ezért ezek is kiestek. Maradt tehát október 13-a, amely mellett végülis az államfő döntött.

Közleményében Áder úgy fogalmazott:

“Demokráciánk erejét, stabilitását a nemzet választójoggal rendelkező polgárainak szabad és felelős akaratnyilvánítása biztosítja. Az 1990-ben megtartott első szabad választások óta minden alkotmányos feltétel adott ahhoz, hogy magunk döntsünk saját sorsunkról, a jelenünket és jövőnket meghatározó kérdésekről.

2019 őszén a rendszerváltoztatás óta nyolcadik alkalommal nyílik lehetőségünk, hogy önkormányzatainkról döntsünk. Ezért Magyarország köztársasági elnökeként arra biztatom minden honfitársamat, hogy állampolgári jogával élve vegyen részt az idei önkormányzati választáson, melynek időpontját az Alaptörvény előírásaival összhangban 2019. október 13-ára tűzöm ki.”

Egyébként 2014-ben, az előző választáson szintén október második vasárnapján, 12-én tartották a voksolást. 

Az önkormányzati választás időpontjának kitűzése azt is jelenti, hogy innentől kezdődően törvény által meghatározott határidők is jönnek: 

  • a hivatalos választási kampány augusztus 24-én kezdődik
  • Képviselő- és polgármesterjelöltek ajánlását augusztus 26-ától, hétfőtől lehet gyűjteni. 
  • az indulni kívánó képviselőjelöltek és polgármesterjelöltek szeptember 9-én 16 óráig adhatják le ajánlóíveken összegyűjtött ajánlásaikat
  • A jelöltek és a jelölőszervezetek listáinak nyilvántartásba vételéről a választókerületi bizottságok döntenek, négy napon belül. A listákat szeptember 10-én 16 óráig lehet bejelenteni.
  • aki a szavazás napján nem a lakóhelyén akar szavazni, október 9-éig kérheti átjelentkezését, ha a választás kitűzése előtt legalább harminc nappal létesített tartózkodási helyet és a tartózkodási hely érvényessége legalább a szavazás napjáig tart.

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr9814982246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.