TÉVHITEK AZ ISKOLAKEZDÉSI TÁMOGATÁS KÖRÜL: Kinek jár és hogyan?
2019. augusztus 22. írta: Smitt Róbert Író

TÉVHITEK AZ ISKOLAKEZDÉSI TÁMOGATÁS KÖRÜL: Kinek jár és hogyan?

iskola_2.jpg

2019 elején jócskán megváltozott a szabályozás.

Január 1-jével megváltozott a dolgozóknak adható béren kívüli juttatások szabályozása, és ezzel a korábban ismert, kedvező adózású iskolakezdési támogatás lehetősége is megszűnt. Az a rendelkezés is hatályát vesztette, amely alapján ezt a támogatást „egyes meghatározott juttatásként” lehetett biztosítani – hívja fel a figyelmet a Mazars.

Mit jelent ez a gyakorlatban, avagy mire figyeljen oda a munkáltató, ha továbbra is támogatná dolgozóit az iskolakezdés idején?

Nem jár alanyi jogon

Fontos leszögezni, hogy az iskolakezdési támogatás korábban sem járt „alanyi jogon” a dolgozónak. Az vehette igénybe, aki a munkahelyi cafeteriarendszer választható elemeként, úgynevezett „egyes meghatározott juttatásként” igényelte. A hatályos szabályok már nem teszik lehetővé, hogy ez a támogatási forma kedvezményes adózású cafeteriaelem legyen. Ez nem azt jelenti, hogy senki nem kaphat támogatást az iskolakezdéshez, hanem azt, hogy az részesülhet ilyen juttatásban, akinek munkaadója vállalja támogatáshoz kapcsolódó – 2019-től jelentősen megnövekedett – költségeket.

A 2019-es adóévben a következő formákban támogathatja az iskolakezdést a munkáltató:

A munkáltató csekély értékű (idén maximum bruttó 14 900 Ft) ajándék címén, egyszeri alkalommal – utalvány formájában – juttat iskolakezdési támogatást a munkavállalónak, illetve megfelelő nyilvántartási folyamat mellett akár a házastársának is. Ebben a formában mindkét szülő jogosult lehet a támogatásra, ugyanazon gyermek(ek) után is, ha mindkét szülő munkáltatója – akár különböző, akár azonos – szeretné ezt a juttatást biztosítani.

Nem esik el a szülő az iskolakezdési támogatástól, ha a munkáltató arányosan megemeli a munkavállaló bérét, vagy egyszeri pénzbeli „bónuszt” épít be a juttatási rendszerébe. Ilyen esetben a nettó juttatás a csekély értékű ajándék összegét is meghaladhatja.

A munkáltató tetszőleges értékű utalvány formájában biztosít iskolakezdési támogatást a munkavállalónak, és annak nettó összegét „felbruttósítva” kezeli a dolgozó havi bérszámfejtésében. (Fontos, hogy a korábban érvényben lévő felső összeghatárt a jogszabályi változások eltörölték, így ez a juttatás – a korábbinál magasabb adóterhelés mellett – tetszőleges összegben adható.)

A módszerek különbözőségéből adódóan azonban a munkáltató eltérő közterhekkel, illetve adminisztrációs-bérszámfejtési feladatokkal szembesülhet. Ezek előzetes áttekintésével könnyen eldönthető, hogy melyik változat kínálja a legköltséghatékonyabb megoldást, és a legkisebb adminisztrációs ráfordítást.

(privátbankár)

 

Fotó: mti

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr9515019690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása