LEGYEN VÉGRE ÉRD ELVIRA MAJORJA HUNGARIKUM! Hivatalosan kezdeményezték annak nyilvánítását
2019. augusztus 25. írta: BoldogÉ

LEGYEN VÉGRE ÉRD ELVIRA MAJORJA HUNGARIKUM! Hivatalosan kezdeményezték annak nyilvánítását

elvira1.jpg

Az önkormányzati választáson is induló LMP-s Tetlák Örs ennek értelmi szerzője.

Véleményét arra alapozza, ahogy fogalmazott, az Érd délnyugati határában található Elvira major felbecsülhetetlen értéket képvisel. Nem csak Magyarországon, de egész Európában nem található a csonthéjas gyümölcsöknek ilyen széleskörű génbankja. Magyarországon szinte minden faiskola és gyümölcsültetvény az Elvira majorból származik. Mindaz a tudás, amit őrzünk az őshonos csonthéjas gyümölcseinkről, ott található az Elvira majorban. Ez a páratlan állomány ismét veszélybe került. 

Ezért kezdeményezték az Elvira major érdi helyi értéktárba való felvételét, illetve levelet írtunk Nagy István agrárminiszternek, a Hungarikum bizottság elnökének: támogassa az Elvira major, az ott őrzött génbank, az ültetvények és a majorban nemesített fajták, mindenekelőtt az érdibőtermő hungarikummá nyilvánítását.

Alapvető céljuk, hogy a major sorsa véglegesen és megnyugtatóan rendeződhessen, azaz mind a terület, mind az ott folyó kimagasló szakmai tevékenység és annak eredményei megkapják a megfelelő védelmet és a garanciákat a zavartalan fennmaradáshoz. Ennek egyik záloga lehet a nemzeti értéktár, illetve a Hungarikumok Gyűjteménye. 

Pénteken juttatta el javaslatát a teljes dokumentációval az érdi értéktár bizottság számára, amiben arra tett javaslatot, hogy az Elvira major, a génbank, az itt folyó gyümölcsnemesítő tevékenység, az ültetvények, valamint az itt nemesített gyümölcsfajták, elsőként az érdi bőtermő, kerüljenek be a települési értéktárba, azaz váljanak hivatalosan érdikummá.

A javaslat az első lépcső abban a folyamatban, aminek végén az Elvira major és értékei hungarikummá válhatnak. Mivel Érd főépítész asszonya, aki az értéktár bizottság titkári teendőit is ellátja, a javaslatot még aznap továbbította, a javaslat biztosan szerepelni fog a bizottság következő ülésén (várhatóan novemberben). 

Tetlák bízik benne, hogy nem lehet kérdéses a döntés, sőt az Elvira majort a bizottság felvételre fogja javasolni a megyei értéktárba.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr7615024044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása