BERÚGOTT AZ ÉRDI SOROZATBETÖRŐ, ÍGY TALÁLTAK RÁ! Először kiengedték, ott folytatta ahol abbahagyta
2019. augusztus 28. írta: BoldogÉ

BERÚGOTT AZ ÉRDI SOROZATBETÖRŐ, ÍGY TALÁLTAK RÁ! Először kiengedték, ott folytatta ahol abbahagyta

betoro.jpg

Az Érdi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban kétszer állította bíróság elé azt a hajléktalan férfit, aki érdi házakat tört fel.

A hajléktalan vádlott 2019 augusztusának első napjaiban érkezett Érdre, se pénze, se jövedelme nem volt. Augusztus 8-án délután bemászott egy ház kerítésén, benyomta a ház ablakát, majd bement az épületbe, ahonnan laptopot és hangszórót lopott, egy sportcipőt pedig a lábára húzott, majd útjára indult. Másnap délután visszatért a házba, amennyi pálinkát és whiskyt talált, megitta, aztán mint aki jól végezte dolgát, a nappaliban lefeküdt a kanapéra, bekapcsolta a tévét és elaludt. A ház hazaérkező tulajdonosa így talált rá, majd értesítette a rendőröket, akik a több mint 50.000 forint értékű lopott dolgok egy részét megtalálták a vádlottnál.

Ez nem volt elég a férfinak, augusztus 14-én délelőtt egy másik ház udvarára is bement. A ház ablakát egy téglával betörte, bemászott és különböző szerszámgépeket pakolt össze, hogy azokat ellopja, majd eladja. A házban működő riasztó jelzésére egy vagyonvédelmi cég járőre ment a házhoz, aki a vádlottat elfogta, és a rendőrség kiérkezéséig visszatartotta. A férfit ekkor őrizetbe vették.

Az Érdi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban, két nap alatt lopás bűntette és más bűncselekmény miatt bíróság elé állította a férfit, és az Érdi Járásbíróság 2019. augusztus 16-án 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt.

Egy hét sem telt el a próbaidőből, amikor a férfi ismét bemászott egy érdi ház udvarára. A teraszon talált építési anyagokat egy építkezésen akarta eladni, azonban elfogták és ismét őrizetbe vették.

Az Érdi Járási Ügyészség újra gyorsított eljárásban állította bíróság elé a lopás vétségével gyanúsított férfit. A bíróság a vádlottat 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, egyben elrendelte a pár napja kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását és a vádlottat letartóztatta.

kép: illusztráció

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr6815028404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása