ÉRDEN BELEMENNE? Átengedné néha az autóját idegeneknek évi 330 ezer forintért?
2019. szeptember 08. írta: Smitt Róbert Író

ÉRDEN BELEMENNE? Átengedné néha az autóját idegeneknek évi 330 ezer forintért?

drivy.jpg

Nemsokára nálunk is lehet hasonló.

A Drivy nevű alkalmazással pont úgy válhat az autónkból pénzkereseti eszköz, ahogyan a lakásunkból az Airbnb-vel.

2012-es évjáratú automata Audi A1 Sportback bőrüléssel, parkolássegítő rendszerrel, mindössze 258 euróért átvehető a párizsi Gare du Nord pályaudvar mellett. No nem örökbe, csak egy hosszú hétvégére. Ennyi pénzért viszont 400 kilométert lehet furikázni a kocsival – az esetleges többletutat és persze az üzemanyagot ezen felül kell állnia a bérlőnek. Ez a hirdetés egyike a Drivy francia startup oldalán regisztrált 55 ezer gépjárműének, amelyeket hasonlóképpen lehet kölcsönvenni, mint mondjuk magánszemélyek lakásait az Airbnb-n.

Az ötlet 2010-ben fogant meg Paulin Dementhon fejében, amikor marseille-i lakásának ablakából látta, hogy a szomszédjában három család osztozik ugyanazon az autón. Erről pedig eszébe jutott, hogy egy statisztika szerint a közel háromszázmillió európai autó 93 százaléka a nap nagy részében egy helyben áll.

A nagy családból származó, ezért mindenféle pazarlástól ódzkodó Dementhon sebtében összeütött egy honlapot, amelyen keresztül az érdeklődők megtalálhatták a parlagon parkoló autók tulajdonosait. Szinte el is felejtette az ötletét, amikor hetekkel később csöngött a telefonja. Egy ismeretlen férfi hívta, hogy már tucatnyi alkalommal használta az oldalt, és rengeteg javítanivaló lenne rajta. Főleg az bosszantotta, hogy minden esetben személyesen kell alkudozni a bérleti díjról, majd azt készpénzzel kiegyenlíteni. De jelezte, hogy a tulajdonosokat a biztonsági (biztosítási) kérdések is nagyon aggasztják.

Ekkor kezdett Dementhon komolyabban foglalkozni a vállalkozással. Megkeresett biztosítótársaságokat is, ám azok elsőre elhajtották. Egy kisebb partnercég és egy műszaki beállítottságú társ bevonása, illetve egy jól működő honlap elkészítése után kezdett igazán beindulni az üzlet, amit az Allianz 2014-ben ismert el, és vállalta a bérlési idő alatti biztosítást. Eredeti Voiturelib (nagyjából: szabad autó) nevét a startup addigra a nemzetközileg is jobban csengő Drivyra váltotta, és igyekezett a rövid, városi utakat megcélzó közösségi autós társaságokkal ellentétben a hosszabb utakra specializálódni, amivel igazi versenytársa lehetett a nagy bércégeknek.

 Drivy honlapján időpont, márka, helyszín, dátum, felszereltség, ár és hasonló paraméterek alapján lehet keresgélni megfelelő járművet, amelyet utólag – az efféle közösségi szolgáltatásokhoz hasonlóan – értékelnek a felhasználók. Havi három egynapos bérbeadással (30 eurós átlagáron) évi ezer euróra számíthat a tulaj, ami jó esetben fedezi a kocsi fenntartási költségeit, merthogy a befolyó összegből a Drivy 21 százalékot leemel (egyúttal a bérlőktől is beszed alkalmanként 3 eurót).

 

A teljes cikket ide kattintva olvashatod.

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr915051722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása