NÁLUNK MIKOR TILTJÁK BE AZ EGYSZER HASZNÁLATOS MŰANYAGOT? A szomszédban már előttünk járnak
2019. szeptember 15. írta: Smitt Róbert Író

NÁLUNK MIKOR TILTJÁK BE AZ EGYSZER HASZNÁLATOS MŰANYAGOT? A szomszédban már előttünk járnak

kuka_parameter.jpg

Két konkrét intézkedést is jóváhagyott a szlovák parlament szerdán. Ezek egyike, hogy bevezetésre kerülnek a visszaváltható PET-palackok és pléhdobozok, a másik, hogy betiltják több egyszer használatos műanyag eszköz árusítását.

2022-től visszaválthatóvá válnak az egyszer használatos italos dobozok. A PET-palackokért 12 centet, míg a pléhdobozokért (sörös, kólás) 10 centet lehetne visszakapni. Bizonyára ez majd az árukat is megnöveli.

A rendszer kiépítésére és bevezetésére fordítandó kezdeti költség 80 millió eurót tehet ki. Nem lesz kötelező minden bolt számára, csak azoknak, melyek alapterülete meghaladja a 300 négyzetmétert. A környezetvédelmi minisztérium azonban arra számít, hogy idővel a kisebb boltok is bevezetik ezt a rendszert.

Szlovákiában egy évben mintegy egymilliárd PET-palack kerül forgalomba, ebből 400 millió viszont a szeméttelepeken köt ki. A hulladékszeparálással jelenleg tehát mintegy 60%-ot különítenek el, ha viszont ez a szám elérné a 90%-ot, akkor az összegyűjtött palackok 22 méter magasan megtöltenék a pozsonyi Szabadság teret.

A környezetvédelmi minisztérium egy másik jelentős javaslata a műanyaghulladék visszaszorítása terén az egyszer használatos műanyag eszközök árusításának betiltása, amit szerdán a második olvasatba utalt a parlament.

A módosítás szerint 2021-től lép érvénybe a tiltás, ami érinti a műanyag tányérokat, evőeszközöket, italkeverőket, szívószálakat, léggömbpálcákat, a polisztirolból gyártott egyszer használatos ételhordókat, poharakat, továbbá az oxodegradálódó műanyagokat, mert ezek mikroműanyagokra bomlanak, amivel szennyezik a környezetet.

A törvényi változások érintik majd azokat a községeket is, amelyek kivételt élveznek az alól, hogy kötelezően lehetővé tegyék lakosaiknak a biológiailag lebomló hullaék szeparálását. 2023-tól ugyanis ezek a kivételek megszűnnek.

Változik az elszállított hulladék nyilvántartása is, ugyanis a szemetes kocsikat mérleggel kell majd felszerelni, a tartalmuk súlyát pedig be kell jelenteni, rajtuk kívül részletesebb jelentéseket kell leadniuk a minisztériumnál a gyártói felelősségvállalás szervezeteinek (OZV) is.

A módosítás érinti azokat az illetékeket is, amelyeket a gyártók fizetnek az OZV-knek. Az illeték nagysága magába foglalja majd az általuk gyártott termék tartósságát, javíthatóságát, újbóli felhasználhatóságát és újrahasznosíthatóságát, illetve veszélyes anyagok jelenlétét a termékben. Az OZV-knek kötelességük lesz pénzügyileg előnyben részesíteni a környezetvédelmileg kedvezőbb termékek gyártóit.

(paraméter)

 

Fotó: paraméter

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!



 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr7815093498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása