ELMÚTNYÓCÉV ÉRDEN: Bács Pista rokona 1 MILLIÁRDOT kaszált a helyi tendereken
2019. szeptember 20. írta: BoldogÉ

ELMÚTNYÓCÉV ÉRDEN: Bács Pista rokona 1 MILLIÁRDOT kaszált a helyi tendereken

bacserd-fb-bacs.jpg

Figyelemre méltó eredménnyel zárult Bács alpolgi családjához immár hivatalosan köthető cég elmúlt nyolc éve - készített összefoglalót az Átlátszó

Nyolc év = tizenhat közbeszerzési eljárásban összesen több mint egymilliárd forint. Mindezt az a cég produkálta az érdi közbeszerzési pályázatokon, amelytől 2011-ben lakást vásárolt a későbbi fideszes alpolgármester. 

A nevezett cég a General-Invest Bau Kft, amelynek egyik tulajdonosa hivatalosan rokonává avanzsált Bácsnak, ugyanis 2015-ben a vállalkozó fivére elvette a fideszes Bács István testvérét.

Ahogy az Átlátszó összesítette, csak 2019-ben eddig három közbeszerzésen összesen 374 millió forint értékben nyert építési-felújítási munkákat a General-Invest Bau Kft.

Bács István – jelenlegi fideszes alpolgármester – 2011-ben egy 76 négyzetméteres társasházi lakást szerzett meg meg adásvétellel Érd városközpontjában a General-Invest Bau Kft-től, aki ekkor éppen T. Mészáros András polgármester főtanácsadója volt. Az eladó, az ingatlan-kereskedelemmel és építési beruházással foglalkozó General-Invest Bau Kft. tulajdonosa 2010-től Steierlein Zoltán, aki ebben a minőségében testvére, Steierlein Balázs helyére lépett. Steierlein Balázs 2015-ben házasságot kötött Bács István testvérével, így az alpolgármester rokona hivatalosan is.

Hogy van mit a cégnek a tejbe aprítania, az abból látszik, hogy a 15 embert foglalkoztató cég majdnem 80 millió forintos nyereséggel zárta a 2018-as évet és ezután a General-Invest Bau két tulajdonosa idén májusban végén százmillió forint osztalékot vett ki a cégből.

A General-Invest Bau, amely 2011 óta sorozatban nyerte el a többnyire óvodaépítési és felújítási munkákra kiírt közbeszerzési pályázatokat Érden. Az értesítőben nincs nyoma annak, hogy a cég Érden kívül közbeszerzési eljárás nyert volna. A cégnek ráadásul nem lelni honlapját.

A General-Invest Bau székhelye egy fakerítéses, jelentéktelen, inkább falusinak látszó ház alsóépülettel Érd egyik forgalmas főútja mellett. 

Az Átlátszó Országszerte hetekig próbálta megszólaltatni az érdekelteket. A közbeszerzési jogszabályokra alapított kérdések arra vonatkoztak: miként vélekednek azokról a felvetésekről, amelyek szerint ez a kapcsolatrendszer sérti a versenytisztaság alapelvét és ez összeférhetetlenségi helyzetet idéz elő. Bács alpolgármesternek három, hivatalos önkormányzati email-címre küldtük el a General-Invest Bau Kft. közbeszerzéseivel és a vagyonnyilatkozatával kapcsolatos kérdéseiket. Nem érkezett válasz.

A General-Invest Bau Kft. ügyvezetőjét és tulajdonosát kétszer próbálták emailben eljuttatott kérdéseinkkel megszólaltatni, az ügyvezetőt kétszer értük el telefonon, majd sms-ben hívtuk fel a figyelmét az írásban újra feltett kérdéseinkre: nem érkezett válasz. A tulajdonos Steierlein Zoltánt a fenti emailek mellett a Facebookon keresztül próbálták nyilatkozatra bírni – egyelőre sikertelenül.

forrás: Átlátszó / Kis Zoltán

kép: Facebook / Bács István oldala

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr3615137684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.