ÉRDI AUTÓRABLÓK: Eladták, majd visszarabolták az autót, közbe elásással fenyegették a vevőt
2019. szeptember 29. írta: BoldogÉ

ÉRDI AUTÓRABLÓK: Eladták, majd visszarabolták az autót, közbe elásással fenyegették a vevőt

autorablas.jpg

A Budakörnyéki Járásbíróság pénteken elrendelte azoknak a férfiaknak a letartóztatását, akiket az Érdi Rendőrkapitányság egy autórablással gyanúsít.

A nyomozás eddigi adatai szerint E. J. gyanúsított a Facebookon eladásra kínált egy Ford Focus típusú személyautót, amelyet július 18-án a későbbi sértett adásvételi szerződéssel 170.000 Ft-ért megvásárolt Dunaújvárosban.

A vásárlást követően a sértett elindult a gépjárművel Budapest irányába barátjának a társaságában, aki kísérte a saját járművével a sértettet. A nemrég  megvásárolt autó akkumulátora azonban lemerült Százhalombattánál a 6-os főúton. A sértett mivel barátja segítségével sem tudta beindítani az autót, felhívta E. J. gyanúsítottat, aki ígéretet tett rá, hogy azonnal elmegy az autóért és a sértett visszakapja a vételárat is.

A telefonbeszélgetést követően rövid idővel E. J. és testvére, E. Gy. gyanúsítottak, illetve egy harmadik ismeretlen személy megjelentek a helyszínen odamentek a sértetthez, az adásvételi szerződést elkérték és összetépték, majd hangosan közölték, hogy nincs üzlet. A sértett kérte, hogy ha már kifizette a gépjárművet hadd tartsa meg azt. E. J. gyanúsított ekkor közölte, hogy áron aluli vétel volt az autó, fizessen még érte pénzt a sértett. A gyanúsítottak hangosan fenyegetőztek, hogy amennyiben nem fizet a sértett, megölik és elássák.

Miután a gyanúsítottak nem hagyták abba a fenyegetőzést, a sértettben és a jelenlévőkben félelem alakult ki, minek hatására a sértett átadta a gépjármű kulcsait.

Ezt követően a gyanúsítottak elővettek a saját gépjárművükből egy akkumulátort, melyet beletettek a Fordba, így az autó ismét üzemképessé vált, majd az autóval a helyszínről távoztak.

Figyelemmel a gyanúsítottak többszörösen büntetett előéletre és az általuk elkövetett cselekmény jellegére, a gyanúsítottak szándékára, amivel véghez vitték a bűncselekményt, fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb bűncselekményt követnének el, továbbá megalapozottan feltehető az is, hogy a sértett tanú megfélemlítésével a bizonyítást veszélyeztetnék, ezért a bíróság elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását az első fokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2019. október 27. napjáig.

Az ügyész tudomásul vette a döntést, a gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését és enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásáért fellebbezést nyújtottak be.

A végzés nem végleges, de végrehajtható.

címlap: illusztráció

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr2715181926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása