ELLEPTÉK ÉRDET A HÜLYE POLITIKUSOK, VAGY ITT RAGADTAK?! A részátadás után itt a szárnyátadás
2019. október 05. írta: BoldogÉ

ELLEPTÉK ÉRDET A HÜLYE POLITIKUSOK, VAGY ITT RAGADTAK?! A részátadás után itt a szárnyátadás

aradszkiandras-hirado-hu.jpg

Most van az az időszak, hogy mindent át kell adni a fideszes  politikusoknak, lehet, hogy ellenőrzik őket, hogy naponta mennyi mindent adnak át. A hetekben megismerhettük  részátadás fogalmát, de volt olyan politikus, aki zöld hullámot adott át. 

Most Aradszki országgyűlés képviselőn volt a sor, ment is és átadta Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény felújított szárnyát. Most tehát új fogalommal bővült a szókincsünk a szárnyátadással! Közben persze arra is sort kerített, hogy beszóljon az ellenzéknek is, mert nincs annál jobb hely, mint egy egészségügy intézmény átadása, ugye.

“Lehetőség nyílt arra, hogy Érd jobban fejlődjön, mint története során bármikor, mert az ország lakossága kilenc évvel ezelőtt úgy döntött, hogy az építés, a gyarapodás útját választja a lopással, a rombolással szemben. A balliberális ellenzék folyamatosan azt hazudja, hogy az egészségügy romokban hever, nincs remény a megújulásra, mert a kormány nem biztosít elegendő forrást a rendszer fenntartására. A valóság ezzel szemben az, hogy a vidék egészségügyi intézményei 600 milliárd forint felhasználásával már szinte mindenütt megújultak, és újak is épültek. Megkezdődött az Egészséges Budapest Program, amelynek keretében a főváros és az agglomeráció teljes egészségügyi felújítása zajlik 700 milliárd forint befektetéssel. Ennek keretében épül meg a dél-budai szuperkórház is, amelyhez Érd és környéke is tartozik majd – hangsúlyozta Aradszki.

Érted, már annak is örülhetsz, hogy a szomszédban átadnak valamit, majd odatartoztok. Jó, mi?!

Szegény országgyűlési képviselőnek amnéziája van, már nem emlékszik, milyen hatalmas gondok vannak Érden a háziorvosi ellátással, hogy egyébként milyen az egészségügyi helyzet, hogy megmenthető lábakat is amputálnak egyes kórházakban, mert úgy kényelmesebb, és folytathatnám még a sort nagyon sokáig.

És egyébként az meg sem fordul a fejében senkinek, hogy mit keres Aradszki T.Mészárossal együtt egy ilyen rendezvényen?

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8115200624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2019.10.06. 14:33:44

ezek a fityeszes bűnözők, ménem adják át a "lelküket" az ördögnek végre?

kezdhetné a sort a csútigeci!

taga20 2019.10.06. 14:40:19

egyébként, miért tűrjük, hogy ezek a fityeszes bűnözők a pofánkba hazudjanak!????

www.valaszonline.hu/2019/08/26/egeszsegugy-koltes-gdp-ksh/
süti beállítások módosítása