KEDVES ÉRDIEK, A HÉTVÉGÉN 4 NAPOS MÁV-HALLOWEEN! Mindennap másik menetrend lesz érvényben
2019. október 29. írta: BoldogÉ

KEDVES ÉRDIEK, A HÉTVÉGÉN 4 NAPOS MÁV-HALLOWEEN! Mindennap másik menetrend lesz érvényben

erd-felso-vasutallomas-wikipedia.jpg

Változik a vonatok menetrendje a hosszú hétvége miatt: csütörtökön a pénteki, november 1-jén a szombati, 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a szokásos vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok - közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.

A MÁV a négynapos hétvégén előzetesen ötszázezer utasra számít, ezért a vasúttársaság a lehetőségekhez mérten plusz kocsikat kapcsol az InterCity vonatokhoz, vasárnap pedig Nyíregyházáról Debrecenen át Budapestre "Televonatot" is indít, amely más állomásokon nem áll meg, így jóval gyorsabban ér a fővárosba.

A vasúttársaság a pénztárak előtti sorban állás elkerüléséért azt javasolja az utasoknak, hogy a menetjegyet váltsák meg interneten vagy a mobilos applikációban, ahol 10 százalékkal olcsóbbak a jegyek.

A szokásos kedvezmények a hosszú hétvége alatt is érvényesek. A 26 éven aluliak - de már nem tanulók - 33 százalékos kedvezménye november 3-án éjfélig vehető igénybe - olvasható a közleményben. Bővebb tájékoztatás a www.mavcsoport.hu honlapon található.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr715270236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása