ELKAPTÁK AZ ÉRDI RENDŐRÖK FANTOMJÁT! Hónapok óta keresték, az ólálkodó tolvajt
2019. október 30. írta: BoldogÉ

ELKAPTÁK AZ ÉRDI RENDŐRÖK FANTOMJÁT! Hónapok óta keresték, az ólálkodó tolvajt

biroidontes-vacinaplo-hu.jpg

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója ma elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit az Érdi Rendőrkapitányság kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével gyanúsít. Cs. R. gyanúsított Pest megyei településeken sorozatosan fosztogatott, lopott. 

A gyanúsított idén június 27-e és október 27-e között több esetben saját ingatlanában alvó sértettet károsított meg. Egy férfitól az ágy mellől elvette a táskáját, az ujjáról a gyűrűt is sikerült észrevétlenül lehúznia, valamint elvitte a slusszkulcsát, a személyi igazolványát és 9 ezer forintot. Ezzel 27 ezer forintos kárt okozott, amely nem térült meg, de az okmányok egy részét visszaadta. 

Egy másik személyt hasonló módon károsított meg. A férfitól kisrádiót, 14 ezer forintot és egy mobiltelefont vitt el. A kár ekkor sem térült meg. A következő esetben az utcán elterelte egy nő figyelmét és a táskájából kivett egy neszesszert, melyből TAJ kártyát, irattartót, 1500 forintot és telefont vitt el. 

A sértett kiabálni kezdett, mire a járókelők siettek a segítségére. A közbelépésnek köszönhetően vissza tudta szerezni a gyanúsított táskájából az eltulajdonított mobil készülékét. Itt az okozott kár 5 ezer forint. A gyanúsított egy sértett nő ingatlanába a tulajdonos beleegyezésével ment be, de őt is meglopta.  A szekrényből kivett egy pénztárcát 60 ezer forinttal és egy női karórát. Az okozott kár 65 ezer forint.

Mivel a gyanúsított állandó lakhellyel nem rendelkezik, alappal feltehető, hogy a nyomozás során elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne. Tekintettel továbbá a gyanúsított életkörülményeire és büntetett előéletére feltehető az is, hogy további szabadságvesztéssel büntethető újabb bűncselekményt követne el.

A bíróság a gyanúsítottat meghallgatta, az indítványt megvizsgálta és azzal egyetértve elrendelte a gyanúsított letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2019. november 30-ig.

A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést nyújtott be, így a döntés nem végleges, de végrehajtható.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr9315273234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása