KÁSLER NOOORMÁLIS?! Érden sincs pedagógushiány, csak a miniszter szerint sokat költöznek
2019. október 30. írta: BoldogÉ

KÁSLER NOOORMÁLIS?! Érden sincs pedagógushiány, csak a miniszter szerint sokat költöznek

kaslermiklos_alfahir-hu.jpg

Bevalljuk nem mi szúrtuk ki, hanem a 444.hu, hogy Kásler “Tízparancsolattal” gyógyító emberi erőforrások minisztere a Magyar Nemzetnek adott interjújában jelentette ki, hogy

“SZERINTE NINCS PEDAGÓGUSHIÁNY”

Egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy

“... Arra szoktak hivatkozni a létszámhiány kapcsán, hogy sok az álláshirdetés, de gondoljunk bele: a pedagógus is költözik, családot alapít, és életének számos változása indokolhatja, hogy intézményt vált. Ám ez nem feltétlenül jelent szakemberhiányt, emellett az utóbbi időben csökkent a tanulók létszáma…”

És ezek után még azt ígérte meg a kormány központi szócsövén keresztül, hogy az óvodákban nem fogják középfokú dolgozókkal enyhíteni a létszám problémákat, hiszen a kisgyermekek nevelését csak felkészült szakemberekre lehet bízni.

Hát, kezdünk félni!

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr1415272996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása