IDIÓTA MINISZTER ÜZENT AZ ÉRDIEKNEK IS: A betegek is felelősek az egészségügyi állapotokért
2019. november 28. írta: Smitt Róbert Író

IDIÓTA MINISZTER ÜZENT AZ ÉRDIEKNEK IS: A betegek is felelősek az egészségügyi állapotokért

korhazi_fertozes.jpg

Dolgozni fogunk reggel, délben és este – ígérte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Parlament Népjóléti Bizottsága előtt tartott éves beszámolójában. Ez tök jó, de mondott olyanokat is, amitől megáll az emberben az ütő, például, hogy a betegek hibája, hogy megbetegszenek és a kórházi fertőzéseket is őket terheli a felelősség.

A sürgősségi ellátás tökéletes, következik a traumatológia és az érsebészet

Tökéletesen működik a sürgősségi betegellátás január 1-je óta – szögezte le a tárcavezető, hozzátéve: tévedtek, akik azt gondolták, hogy nem lehet mindössze egy-két hét alatt kialakítani az SBO-k rendszerszerű működését. Minimális, mintegy 600 millió forintos ráfordítással, az EESZT segítségével ma már teljes mértékben kontrollálják, hogy hol, mikor, mi történik.

Átalakult a traumatológiai ellátás struktúrája, amelynek gerincét a regionális központok adják, azaz a három vidéki egyetem, Budapesten pedig a Honvéd kórház és a később megépülő Dél-Budai Centrumkórház. Kettes szintű ellátást nyújtanak a miskolci, nyíregyházi, székesfehérvári és győri, valamint a fővárosi Szent János Kórházban, ezeket pedig a megyei kórházak trauma osztályai követik. Korrigálták a finanszírozást, emelték a fix díjakat, és emelték a finanszírozást is.

Hasonló rendszerben alakítják az érsebészeti ellátás struktúráját, a regionális vaszkuláris centrumok az országos intézet (GOKI) köré épülnek. A miniszter szerint a területi és szociális különbségektől függetlenül országszerte biztosított a perifériás érbetegségek primer és szekunder prevenciója, erre, valamint az érsebészeti beavatkozások kórházi hátterének biztosítására, érsebészeti ösztöndíjakra összesen 2,5 milliárd forintot költöttek el. A perifériás érbetegek sebészeti kezelésének teljes struktúrája kiépült, jövő év elején pedig a hét minden napján, 0-24 óráig elérhető lesz az érsebészeti ügyeleti ellátás Budapesten is – ígérte Kásler.

A betegek is hibásak

Az elkerülhető halálesetek magas száma nem azt igazolja, hogy az egészségügynek nincs kórháza, ágya, műtője vagy sebésze, hanem azt, hogy a magyar beteg – mivel az egészségtudatosságával senki nem törődött, még ő maga se – nem megy el időben orvoshoz. Azonban például az atherosclerosisos betegek, akik korai diagnózis esetén kiválóan kezelhetők lennének, ám megvárják míg gangrénás lesz a lábuk, és akkor mennek orvoshoz, amikor már csak az amputáció a megoldás – mondta a miniszter.

Ugyancsak a betegek, pontosabban a kórházba látogatók generálják leginkább a kórházi fertőzéseket, hiszen – mint a tárcavezető fogalmazott – a fertőzések legnagyobb része kívülről kerül az intézményekbe. Ez nem is nagyon kerülhető el, mivel „a látogatókat nem lehet tetőtől talpig fertőtleníteni”. Ez okozza, hogy az ezer betegre jutó fertőzések aránya a nyugat-európai országokban 5,1 százalék, ellenben nálunk – a legfrissebb vonatkozó jelentés szerint – 4,4 százalék. Bár Kásler szerint ez az arány is „rendkívül magas”, ám megnőtt az idős, elesett, daganatos betegségekben szenvedő, a kemoterápia miatt immunszupresszált állapotú betegek száma is, akiknél lényegesen könnyebben kialakul a fertőzés – magyarázta az okokat a miniszter.

Beteg a struktúra, de meggyógyítják

Beteg a struktúra, de ennek gyógyítását az új egészségkultúra alapjainak lefektetésével, valamint a primer- és szekunder prevenció erősítésével már elkezdték – válaszolta a miniszter a struktúraátalakítást firtató kérdésekre. Az ágyak szakmák közötti, jobb elosztásában is gondolkodnak, példaként említette, hogy a traumatológiai ágytöbbletet az érsebészetekre csoportosítják át, ahol viszont kevés a kapacitás.

Leszögezte: nem lesz kórházbezárás, ugyanakkor azt is mondta, több elképzelés is van a tarsolyukban a struktúra átalakítását illetően, éppen ezért soha, senki nem lehet biztos abban, hogy az a reális elképzelés, ami éppen kiszivárog a sajtóban.

Bár expozéjában a miniszter nem tért ki a kórházak adósságának rendezésére, a bizottság tagjai közül többen is firtatták azt. Az Emmi és a Pénzügyminisztérium közösen térképezte fel az eladósodás okait, és arra jutottak, hogy azok mögött 20-30 százalékban menedzsmenthiba áll, de a finanszírozás, és a tvk nem megfelelő elosztása is szerepet játszik – érkezett a válasz.

„Ezért kénytelenek vagyunk a finanszírozási rendszert alapjaiban átalakítani” úgy, hogy a beteg viszi magával a tvk-t, és ott fizetik ki ez ellátás költségét, ahol a beteget kezelik – mondta Kásler Miklós, hangsúlyozva: "ez még csak egy gondolat".

A magán és az állami szektor szétválasztására már történtek intézkedések, amelyeket még rengeteg követ majd a jövőben – említette röviden a miniszter, hozzátéve, ezek azt célozzák, hogy mindkét szektor szabályozottan működjön.

A teljes cikket ide kattintva olvashatod.

 

A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljerden@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr4715328722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása