TÖBB MINT ÖTSZÁZAN FUTOTTAK JÓTÉKONYSÁGBÓL ÉRDEN: Újabb rekord is megdőlt az Érdi Szilveszteri Futáson
2019. december 31. írta: Smitt Róbert Író

TÖBB MINT ÖTSZÁZAN FUTOTTAK JÓTÉKONYSÁGBÓL ÉRDEN: Újabb rekord is megdőlt az Érdi Szilveszteri Futáson

erdi_szilveszteri_futas.jpg

A tavalyinál is több, ötszázhuszonegy résztvevővel rendezte meg a 20-30 Egyesület december 31-én délelőtt a VII. Érdi Szilveszteri Futást, ahol ezúttal a Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központját támogatták a nevezésekből összegyűlt, szintén rekordnak számító 740 ezer forinttal.

Paule Tímea személyi edző tart éppen egy kis bemelegítést a futóknak a rajt előtt, amikor megérkezünk a Treff Sportcentrumba, ahova szemmel láthatóan is nagyon sokan jöttek el idén, hogy mozogjanak és jótékonykodjanak egyet még a szilveszteri buli előtt. A gyerekek, sőt, a házi kedvencek sem maradtak otthon, és bár a rendezvény érdi, kezd országos jelentőséggel bírni, hiszen Győrből, Herendről és közel 40 egyéb településről érkeztek futók városunkba. Egy induló hatalmas tapsot (no meg emlékérmet) kap, teljesen kiérdemelten, amikor Csengeri Attila szervező kérdésére elárulja, hogy ő bizony közel 1200 km-t tett meg azért, hogy részt vegyen a VII. Érdi Szilveszteri Futáson, és ezzel is támogassa a Down-szindrómás gyermekeket.

- Amikor ezt elkezdtük, akkor azzal voltunk tisztában, hogy a Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központja nehéz helyzetbe került - emlékszik vissza a kezdetekre Csengeri Attila. - Akkor, 2013-ban gyakorlatilag 3 hét alatt szerveztük meg az I. Érdi Szilveszteri Futást. Azt látom, hogy egyre többen jönnek el, jelentkeznek önkéntesnek, támogatónak, és ha ez így marad, akkor egyre sikeresebbé tud válni a rendezvény, azaz egyre több Down-szindrómával született gyerek családján tudunk segíteni. 

Az idei futás támogatottja ezúttal újra a Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központja, ahol, mint azt Borsfay Mária Eleonóra intézményvezető mondja, egyénre szabottan dolgoznak: 

- Általában a baba 2-3 hetes korában már szoktak nálunk jelentkezni a szülők, de azt kérjük tőlük, hogy egy hónapig várjanak, váljanak előbb családdá, és utána kezdjük meg a munkát, ami egy gyógypedagógus és gyógytornász által végzett vizsgálattal kezdődik, hogy meghatározhassuk, honnan induljon el a fejlesztés, és mire kell nagyobb hangsúlyt fektetni. Hogy mire kerül a hangsúly a heti két fejlesztésen, az egyénenként eltér, mert egyénre szabottan dolgozunk, nem egyetlen módszerben hiszünk. 

Eleonóra azt is hozzátette, hogy már azt is tudják, mire fogják fordítani az itt összegyűjtött 740ezer forintot:

- A legnagyobb nehézséget a működés, illetve az intézmény műszaki állapotának fenntartása jelenti - mondja az intézményvezető. - Az állami támogatásokat a bérekre fordítjuk, csak pályázatokból és adományokból tudjuk megoldani a rezsin túl felmerülő, extra kiadásokat. 

Márpedig most év végére például problémák akadtak az elektromos hálózattal az Ilka utcai intézményben, ezért a támogatást valószínűleg ennek cseréjére fogják költeni. 

(érdmost)

Fotó: érdmost

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljerden@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Érden Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8615378086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása